29. nap Airexe - Boente (29 km)

A horkoló kicsit elrontotta az éjszakát, pedig ő próbálkozott, mert fél tíz körül, amikor újra lefeküdt (kb két órát nem aludt), akkor felragasztott valami tapaszt az orrára, de szerintem ez csak addig ért valamit, míg el nem aludt :)
A probléma abból volt, hogy nem egyszerűen horkolt, hanem időnként hangosan beszélt, felkiáltott, dalolt, majd fujtatott tovább. És az éjszaka során vagy négyszer ment a mosdóba, amelynek ajtaját képtelen volt halkan becsukni, szóval elég gyakran ébredtünk fel, és kis hija volt, hogy kiköltözzünk az előtérbe.

Az éjszaka, ha lassan is, de végetért és hat órakor, gyönyörű, teli holdas éjszakában elindultunk, a holdnak köszönhetően nem volt szükség a lámpára.

A következő településén összefutottunk egy idősebb úrral, aki hálótársunk volt az előző két éjszaka, tippünk szerint kanadai lehet, mert szépen ejtette a francia neveket és tekintettel van embertársairá, nem úgy mint a legtöbb amerikai (tisztelet a kivételnek).

Az első "nagyobb" település, Palas de Rei volt, ahol megnéztük a San Tirso templomot és gyűjtöttünk pecsétet. Itt sajnos összetalálkoztunk egy regiment spanyol diákkal megint, akik csak a utolsó százat gyalogolják és úgy tűnik többségüknek futja arra, hogy a csomagját is küldözgesse. A templom után egy barátságos bárban elfogyasztottuk a szokásos reggelit, hűvösek a reggelek, tehát kakaót. Ide is besereglett egy csapat diák csak pecsétet akartak, és annyira nem veszik ezt az egészet komolyan, hogy egyikük rögtön ott is felejtette a kulacsát, ami ugye a kezében volt, más csomagja nem lévén.

A település ez után el is fogyott, neve ellenére ez ma már egy picike hely. Ezekután számos kicsi és még kisebb falun mentünk keresztül. Az egyikben tartottunk ebéd szünetet, amikor is abban a szerencsében volt részünk, hogy összetalálkoztunk egy szamaras zarándokkal, pontosabban egy egész családdal. Torres del Rioban már találkoztunk velük, talán írtam is róluk, két kisfiúval mennek, később hallottuk, hogy szamár segíti őket, és hogy ausztrálok, és most megint találkoztunk, egy gyerek mindig gyalogol, másik a szamáron, a szülők még hatalmas zsákot cipelnek, de ezek szerint haladtak, ahogy mi. Este megint egy helyen aludtunk.

Az egyetlen mai nagyobb település Melide város volt, ahol több templomot megnéztünk, volt amibe be is tudtunk menni, az egyikben egy szépen restaurált falfestmenyt is láttunk. És a város szélén megnéztük az utolsó román stílusú templomot, amellyel találkozni lehet, legalábbis Santiagoig.

Sajnos az igazság az, hogy az utolsó hat km nekem csak arról szólt, hogy teszem meg a következő lépést, mert beleállt a görcs a talpamba, csak akkor erre még nem jöttem rá, csak a fájdalmat éreztem. Elbicegtem Boente faluig, ahol még éppen kaptunk két felső ágyat. Kaptunk eldobhato, papír lepedot és párnahuzatot is (már sokszor volt ilyen), aminek felrakasahoz felmasztam az ágyra és ahogy mezítláb a vékony letrara léptem, a talpam megadta magát. Innentől fél lábon ugraltam zuhanyozni, stb.
A délutánt e probléma elhárításának szenteltuk, kislányom masszirozta, itatott velem kalciumot, végül ráragasztottunk kinesio tapaszt, amit a bokám miatt hoztam. Úgy másztam fél aludni, hogy rajtam volt a szandal, és majd így is jövök le.

Vacsora közben néztük a galiciai tv adását, hírek, mutatták a Jakab napi előkeszuleteket, és beszéltek a rengeteg zarándokrol, akik O Pedrouzoba érkeztek, hogy másnap menjenek be Santiagoba, a vágóképek között felfedeztunk ismerős arcot is, akivel Leonig még együtt haladtunk, sokszor voltunk hálótársak is. Érdekes érzés volt.

Tulajdonképpen ezért maradt el a blog megírása.

Teljesítve: 762 km, 12000 m szint
A reggeli dombokkal megint jó sok szintet összeszedtünk.