22. nap Astorga - Foncebadon (27 km)

Ez egy lakatlan falu, szó szerint csak zarándokok vannak itt...folyt köv
Szóval: reggel mi is bealltunk a sorba, hogy kimehessunk az albergueből, szerencsére nem voltak olyan szigorúak, és pár perccel hat előtt kinyitották a nagykaput.
A városon keresztül menve összetalálkoztunk egy száz (!) fős diák csoporttal, akik szintén a camino felé vették az irányt. Szép hosszú sorban össze vissza mentek, kicsit lehetetlennek tűnt elkerülni őket. Tíz km után mi megálltunk egy bárnál, ők tovább mentek, később egyet kettőt még láttunk közülük, de szerencsére a tömeget már nem. Elég érdekes, vegyes társaság volt, egyeseknél ötven literes, másoknál tíz literes hátizsák volt, három fiú zsákjára pedig egy-egy wc ülőke volt felkötve. A negatív leírás oka, hogy Mansilla óta kerülgetünk egy húsz egynéhány fős brazil csapatot, akik, azon kívül, hogy együtt kicsit hangosak, mintaszerűen viselkednek, egyszerre, együtt gyalogolnak, egy tömbben, nem is lassan. Ráadásul szép egyenruhajuk van, triko, nadrág, kalap, minden himzett emblémával.

Ma három falun mentünk át, mind un. maragato falu, ez egy ősi népcsoport itt a környékén, jellegzetes falvakkal. Jópofa kinézetűek, kőből épülnek a házak, de nagyon különlegesnek nem találtam őket.

Rabanal del Camino után elindultunk felfelé az Irago hágó felé, a táj akár egy alpesi hely is lehetne, sőt a tehenek is újra barnák. A mai etap Foncebadon faluig tartott (így is másztunk 600 métert). E faluról lehet olvasni Paulo Coehlo A zarándoklat című könyvében. Tulajdonképpen azt hiszem e falu a könyvnek köszönheti a létét, a könyvben teljesen lakatlannak van leírva, azóta, meg a zarándoklat népszerűségének növekedésével a falu kezd újraeledni, már van benne négy albergue, még egy bolt, de egy kicsit lehangoló, mert mindez a romok, még rengeteg szemét között :(

Egyre fogynak körülöttünk azok az arcok, akikkel együtt indultunk, egy részük lassabb, mások gyorsabbak, megint mások idő hiányában már befejezték. Persze csatlakoztak olyanok is, akik Burgosban vagy még később indultak, általában a cipők színe elárulja, ki hol indult. Van egy páros, akikkel együtt indultunk és két három naponta mindig összefutunk. Két lengyel férfi, kb negyven körül, egyikük egy kicsit túlsúlyos, de hozzám hasonlóan délután még megy és mindent lefotóz. Mindig lelkesen üdvözöljük egymást, és a poén: velük kizárólag spanyolul tudunk kommunikálni. A boltokban általában kézzel lábbal boldogulunk, az albergueekben legtöbbször valaki tud angolul, szóval a kemény munkával megszerzett spanyol tudásunkat így gyakoroljuk. Már egész komoly párbeszédeket tudunk folytatni velük, és mindig nagyon örülnek nekünk. Az igazság az, hogy akkor keveredtunk beszélő viszonyba, amikor az egyik amerikai, nem véve tudomást arról, hogy ő nem tud csak spanyolul, továbbra is faggatta, végül én szántam meg, és próbáltam leforditani neki a kérdéseket.

Holnap hajnalban Cruz de Ferro, aztán lé a hegyről egy igazi templomos várhoz, Ponferrada-ba.

Teljesítve: 562 km, 8200 m szint.