21. nap Villar de Mazarife - Astorga (32 km)

Mióta elindultunk, a napfelkelte időpontja több mint egy fél órával később van, mi még ugyanakkor, vagy korábban indulunk, szóval elég sötét van reggelente. Ma reggel egy országúton kellett jó hosszan gyalogolni, így előástuk a fényvisszaverő biciklis pántokat és felraktuk a zsák hátuljára, hogy legalább hátulról lássanak minket.

Az első faluban nem volt még nyitva a bár, pedig már nyolc óra felé járt az idő. Konkrétán egyetlen emberrel találkoztunk, az is autóba szállt és elhajtott, biztos messzire ment, azért kelt ilyen korán.

Rövid reggeli szünet után irány Hospital de Orbigo, meg az ő hosszú, híres kőhídja. E híd több száz méter hosszú, középkori, szépen rendbe téve, az első húsz métere alatt folyó is van. E hidhoz egy fontos legenda kötődik egy keresztes lovagrol, aki a háború végeztével nagyon unatkozott, ráadásul kikosarazták, ezért elhatározta, hogy háromszáz lovaggal fog e hídon párbajozni, a becsülete visszaszerzése végett. Úgy láttam e legenda ápolásából elég jól profitál a falu.
De nyitott bárt, legalábbis az úton, itt sem találtunk :(

Így aztán a híd megcsodalasa után sürgősén tova robogtunk.

A következő icipici helyen végre volt bár, és mi mindjárt jobban és könnyebben éreztük magunkat. Megvettük az ebédre szánt szendvicset, több benne a sonka, mint a kenyér, és megittunk egy-egy jeges teát.

Az út a továbbiakban egy farmszerű falun mentünk keresztül, előttünk ballagott két helyi férfi, vállukon kapával, pontosan nem tudom hová nem igyekeztek, meg-megálltak, beszélgettek, mindezt dél előtt pár perccel.
Felmásztunk egy kisebb dombra, amelynek a tetején volt egy hippitanya, árultak is valamit, de mivel láttuk, amint éppen eltörölgette a poharat, nem igazán akartunk semmit.
A következő dombon egy nagy kereszt mellől már az astorgai katedrálisban lehetett gyönyörködni, és itt egy utcai zenész gitaron kísérve magát, énekszóval köszöntotte a zarándokokat... aztán tartotta a markát.

Astorga nagyon érdekes városka, már a rómaiak építették, az óváros kiemelkedik egy dombon, impozáns.
De előbb át kell kelnünk a vasúton. Hatalmas, szerpentinen fél a másik oldalon le, legalább hatszáz méter plusz, és mindezt egyetlen nyomorult vágányért :)

Ezek után ott álltunk az óváros lábánál, és mintha a budai várba kéne felmenni, de nem lépcsőn, hanem körbe. Azzal biztattuk magunkat, hogy az albergue rögtön a kapu után van, hurrá tényleg megvan.
A recepcio mögött több méteres tacepao, az épület két szárnyáról és számos emeletéről. A másodikon kaptunk ágyat, az emeletek színekkel vannak jelölve, mint a plazak parkolójában, mi a zöld emeleten vagyunk, igaz csak négyen egy szobában és harminc emberre jut négy zuhany, ami feltűnőén jó arány.
A konyha a -1-n van, a mosoda a -2-n, és a kertbe teregetni még kb két emeletnyit kell lemenni, magyarul a épület a várost alkotó domb oldalán van.
A kötelező házifeladatok után elmentünk sétálni, klassz a városka is, a városháza negyed óránként harangjátékot játszik, megnéztük a Gaudi palotát és a katedrálist, de ma nem volt kedvünk sehová jegyet venni, és bemenni. Kicsit el vagyunk ma faradva. Elmaradt a csoki múzeum is, bár be kell valljam nem is tolakodott az orrunk elé, elég nehéz volt a girbe gurba utcákon közlekedni.

Teljesítve: 535 km, 7600 m szint

Holnap elindulunk felfelé a camino legmagasabb pontja felé, amit holnapután kora reggel,  a Cruz de Ferro után fogunk elérni.