Santiago de Compostela

Ma beutaztunk Santiagoba. A busz az összes tengerparti üdülőhelyet végigjárta, így az út, ami kb kilencven km, tartott több mint három órát. Online foglaltunk szobát előre, egy három csillagos szállóban 45 euróért, akciósan :) így most egészen úri körülmények között kell "rendes" emberré változnunk.
A délutánt a történelmi városrészben csavarogva és emléktárgyakat válogatva töltöttük. Este pedig megpróbáltam a kivilágított katedrálist lefenykepezni, majd otthon kiderül milyen sikerrel.
A holnap is még csavargas, este felulunk a vonatra, ami Madridba visz minket reggelre.

Fisterra - a világ végén

Igazi pihenőnapot tartottunk, délelőtt csak lustálkodtunk és néztük az ablakból, ahogy a "reggeli" piachoz építik a standokat, tizenegy körül már lehetett vásárolni, így mi is lementünk, de a hasonló olasz és francia piacok után ez csalódás volt, gyakorlatilag egy kínai piac volt, helyi áru, akár gyümölcs, akár sajt, csak mutatóban volt, kóstolni sem nagyon lehetett, az eladók nem voltak olyan lelkesek, mint vártam.

Közben összefutottunk néhány régen látott ismerőssel, pl a japán szakáccsal, aki most is kitörő örömmel üdvözölt minket, eljutottunk odáig, hogy udvariasan megölelt minket.

Piac után megint pihenés, majd délután négy felé kisétáltunk a világítótoronyhoz. Megnéztük a nullás km követ, meg a bronz bakancsot. Visszafelé ellenőriztük, hogy jutunk ki az ún zarándok partra, ahonnan a naplementét tudjuk megnézni. Ezen a parton satoroznak a zarándokok, a levezető útra ki van írva, hogy veszélyes partszakasz, és a rendőrség nem védi, ne is hívd a 112-t :) Most is sok sátor volt lenn, a zarándokok békésen röplabdáztak.
Mire visszaértünk már tíz km-t megtettünk.

34. nap Santa Mariña - Fisterra

Reggel előre megfontolt szándékkal nem órára keltünk, ahogy sikerül :) Gondoltuk hátha később jobban látszik mi várható.
Háromnegyed hétkor aztán végképp felébredtem és kinezve az ablakon, szép nagy fekete felhőket láttam, bár igaz ekkor nem esett.
Tegnap este kettőnknek együtt volt négy pár száraz zoknija, egy-egy rajtunk volt éjjel, a másik kettő a párnám alatt, hát ezek reggelre már nem igazán voltak szárazak, legjobb esetben nyirkosak, az ágy végére akasztott, gyorsan száradó, mikroszálas törölköző nem hogy megszaradt, de kifejezetten vizes volt. Természetesen a bakancsok sem száradtak meg, különösen a kivett talpbetétek tocsogtak még mindig a víztől.

Ez volt az a pillanat, amikor "felsugárzást" kértem. Azaz lementem a kifejezetten kedves és aranyos háziasszonyunkhoz és megkértem, hogy hívjon nekünk egy taxit, amely egyenesen Fisterraba repít minket (azt már tegnap délután, száradás közben ellenőriztem, hogy a környékén nem jár busz).
Szépen nyugodtan összepakoltunk, vizes dolgokat külön, megreggeliztünk, mindent megköszöntünk a háziaknak, közben megjött az autó, bepakoltunk, és elindultunk Fisterra felé. Mondanom sem kell, hogy öt perc múlva esett :) na de kit zavar ez egy autóban ülve :)

Fisterraban nem esett, kerestünk egy panziót, ahol viszonylag olcsón kaptunk fürdőszobás szobát, két éjszakára (fejenként és naponta csak hat euró a plusz, és ketten vagyunk, saját fürdővel és tvvel).

A napot már kb egy fél órára láttuk, felmértük hol mit lehet majd vacsizni és most a friss paplan melegében pihenünk.

Holnap kisétálunk a világítótoronyhoz, az itteni tv azt mondta, már jobb idő lesz. Megnézzük a naplementét és szerdán visszatérünk Santiagoba egy alaposabb városnézésre.

33. nap Negreira - Santa Mariña (21 km)

Köszönjük az előrejelzést, ahogy az lenni szokott, nem jött be. Úgy bőrig áztunk, mintha teljes felszerelésünkkel együtt fürdőt vettünk volna. Minden átázott. Volt egy félóránk amikor úgy szakadt, hogy ha autóval vagyok, félreállok. Ráadásul mindezt viharos, hideg oldalszéllel fűszerezve.

Most is esik, esélyünk sincs, hogy a cipő vagy zokni megszáradjon. És kinn vagyunk a semmiben, nem jár erre busz, nincsenek nagyon bárok sem, ahol pihenni lehetne.

Holnap 30 km-t kéne menni a legközelebbi nagyobb településig, ahol már van busz, ezt vizes cipőben nem hiszem, hogy meg tudjuk tenni, de majd holnap kiderül meddig jutunk és hogyan, sok függ az időtől.

Teljesítve: 854 km, 13800 m szint

32. nap Santiago - Negreira (22 km, 500 m szint)

A szokásos sötétben hagytuk el a várost, ahol megállapítottuk, hogy a fiatalok azért buliztak valahol, a nemzeti gyász ellenére.

Mikor kivilágosodott, találkoztunk egy gyönyörű szivárvánnyal, le is fényképeztük, majd gyorsan esőruhát öltöttünk, mert elkezdett esni, és az út további részén már csak az volt a kérdés, hogy jobban esik, vagy csak csöpög.

Volt egy pillanat, amikor ránk sütött a nap, egy Maceira nevű kis faluban találkoztunk megint egy régi kőhíddal, amelyen átkelve egy kicsit szedni kellett a lábunkat, mert jött mögöttünk egy autó, amely tükörtől tükörig éppen elfért a híd kő korlátjai között (ezt sikerült lefotózni :).

Természetesen újra esett, egészen Negreiraig, ahol beszállásoltunk, csinaltattunk egy nagymosást, szaritast, azaz kifizettük ezek árát, így holnap tiszta ruhában fogunk ázni, mert holnapra is minden előrejelzés esőt ígér :(

Teljesítve: 833 km, 13400 m szint

31. nap O' Pedrouzo - Santiago (21 km)

Megérkeztünk Santiagoba, este bővebben írok, most fürdés aztán egy kis városnézés.

Szóval reggel korán, ahogy szoktuk, elindultunk. A különbség csak az volt, hogy az eddigi napokhoz képest, sokkal többen tették ugyanezt. Így már a sötét erdőben kerülgetni kellett a lassabb zarándokokat.

Félúton megreggeliztünk, összefutottunk a vegetáriánus kanadai párral, akiket már elég régen nem láttunk.

Megkerültük a repteret, lefenykepeztuk az első olyan követ, amelyen már Santiago felirat volt.

Néhány kilométerrel a vége előtt ér az út az "öröm" hegyére (Monte do Gozo), itt ajelek az új emlékmű mellett vezetnek, amelyet II János Pál látogatása alkalmából emeltek. Itt aztán a zarándokok elkezdtek örömködni, fotozkodni. Mi pedig a gps segítségével megkerestük a régi szobrot, ami valóban a hegy tetején van, két óriás zarándok tekint Santiago felé, és innen lehet is látni a várost, közepén a katedrálissal.

Visszatértünk a jelzésre és megkezdtük hosszú setankat a külvárosban. Tizenegy után néhány perccel érkeztünk a katedrális elé, sokad magunkkal. Néhány perc után a legfontosabb feladat, megszerezni. "compostella"-t, ehhez bealltunk a zarándokiroda előtti hosszú sorba, de szerencsére sokan dolgoztak és gyorsan, igy húsz perc alatt kezünkben volt a zarándoklevél, amelyhez rögtön a kijáratnál lehetett venni egy papírhengert, amiben hazaszállítjuk.

Már majdnem dél volt, visszasiettünk a katedrálisba a zarándokmisére. A mise kezdetére zsúfolásig megtelt a templom, amelyben a fő és kereszthajóban összesen ezer ülőhely van, és legalább ennyi, ha nem több állóhely. A mise elején több nyelven köszöntik a zarándokokat és felsorolják, hogy tegnap honnan érkeztek, elhangzott az Hungria név is, tehát tegnap is érkezett valaki, régi ismerősünk Edit, akivel Sahagunig többé kevésbé együtt haladtunk, ránk talált a templomban, tehát ő is megérkezett, ő Leon előtt egy kicsit buszozott, hogy rövidebb szakaszokkal érjen ide.

És igen, a templomba bemehettünk zsákkal, bottal, csak arra kértek minket, hogy ha lerakjuk, akkor a külső fal mellé tegyük (és igen, a mise végén pontosan ott találtuk őket, ahol hagytuk). A mise alatt gyönyörködhettünk a hatalmas füstölőben, de sajnos ma nem lengették meg.

A következő feladat: szállást keresni, az albergueek viszonylag messze vannak a központtól, délután egyre a belvárosi olcsó panziók úgy tűnt mind megteltek, amikor jött egy hölgy és megkérdezte szobát keresunk-e, majd rögtön eldarálta, hogy kettőnknek mennyiért ad szobát (itt drágábbak az alberguek, mint eddig, annál alacsonyabb árat mondott), látta hogy hajlunk az üzletre, mondta hogy kovessuk, megmutatja, és irgalmatlan sebességgel megindult a tömegben. Szóval most egy lakás felső szintjén vagyunk, nem öt percre a katedrálistól, és a miénkkel együtt négy szoba van itt, úgyhogy miután velünk megkötötte az üzletet, a néni sietett vissza térre újabb kuncsaftokért, később láttuk :)

Fürdés után visszamentünk a katedrálisba, belül is alaposan megnéztük, Santiago sírját is, bár nem álltunk be a sorba, hogy megöleljük a szent mellszobrát, amely a főoltár része. Ezután körbejártuk az óvárost, és most pihenni térünk, reggel indulás.

Két fontos dolgot még elintéztünk: megvettük a vonatjegyet Madridba, és találkoztunk lányom fizikus ismerősével, aki az itteni egyetemen dolgozik.

Teljesítve: 811 km, 12900 m szint (és legalább hét km volt a városnézés, meg az elintéznivalok utáni szaladgálás)

30. nap Boente - O Pedrouzo (28 km)

Ma úgy döntöttünk, hogy tisztán akarunk Santiagoba érkezni, ezért kimossuk a ruhákat, az egyszerűség kedvéért magunkon. Más szóval ma bőrig áztunk. Na de kezdjük az elején...

Az éjszakát szépen ataludtuk, hat nő voltunk egy szobában, senki nem horkolt, vagy legalábbis nem hallottam :)

Reggel biztató jel volt, hogy gyorsabban tudtam lemenni a lépcsőn, mint tegnap délután.
Mikor elindultunk volna, akkor kiderült, hogy nem véletlenül van olyan sötét, mert esik, nem nagyon, de mégis, nosza felraktuk a zsákokra a huzatot, aztán indulás, persze lámpával, mert tényleg nem láttunk az orrunknál messzebb. A lámpa bevált, jó messzire világított, ha kellett és a vizet is tűrte.

Hét körül elértük azt a települést, amely népszerű szakaszhatár, itt már nem esett, mi azért fenn hagytuk a huzatokat.

Arzúa városkában reggeli, a bárban megy a tv, súlyos vonatbalesetről beszélnek és Santiagoról, rengeteg áldozat. Azt hittük, ma az ünnepnapon mindenhol fiesta lesz, nem így történt. A vacsora alatt is láttuk a híreket, az írott futó szövegekből kihamoztuk, hogy Galiciában hét napos gyászt rendeltek el, és felfüggesztettek minden Jakab ünnepséget. Most már azt is tudjuk, hogy a vonat vezető 190-nel hajtott be egy 80-as kanyarba. Nyilván még vizsgálodnak, hogy miért.

Na de vissza a mi utunkhoz...
Reggeli után futólag megtekintettünk egy templomot (semmi különlegesség nem volt benne), és begyűjtöttünk egy pecsétet. Kijelöltük a következő pihenőt és tova mentünk. A megállóban kiderült, hogy a lábam nem százas, de menet közben úgy tűnik a tapasz dolgozik, néhány száz méter után fájdalom nélkül tudok menni.

Már a következő pihenő közelében jártunk, amikor egy pillanat alatt zuhogni kezdett, ekkor áztunk bőrig. A cipőm nem lett vizes, a négy heti por nem hagyja magát.

Egy kicsit mulattunk az álzarándokokon, sokuknal még esokabát sincs. Ma tudatosult bennem a legrosszabb fajta álzarándok fajta, a buszos! Aki előre küldi a csomagját az legalább gyalogol, ha esik, ázik, stb. A buszosok kiszállnak a buszbol, mennek néhány km-t, aztán a következő megbeszélt ponton, ha nincs kedve tovább gyalogolni, akkor beszáll a buszba. Volt egy busz, amit ma háromszor láttunk álldogálni az út szélén.
Az a kellemetlen ezekkel a csomag előre kuldesekkel, hogy ezek lefoglalják az albergueek egy részét, itt a végén már jelentős részét. Mai célpontukon us az előre kinézett albergue közölte, hogy ha nincs foglalásunk, akkor tele van. Még az a szerencse, hogy az állami albergue a már említett erősorrend szerint adja a helyeket, itt szóba sem jön a foglalás.

Szóval kissé átázva érkeztünk Salceda falu szélére egy Casa Verde nevű kocsmába, sok jó zarándok kis helyen is elfér, a személyzet és a hely is egész vagány volt, szóval ettünk, és megszaradtunk egy kicsit, hogy aztán menjünk tova.

A nagy zuhé csak rövid ideig tartott, később a csöpögés is megszűnt, és már-már napsütésben és 26 fokban álltunk sorba az albergue előtt.

Szóval ma nem sok fénykép készült, de egy mégis. Ha nem esett volna, akkor a mai fő gondolat a következő lehetett volna: illatos eukaliptusz erdőkön, ligeteken vezetett át az utunk, tényleg szép lett volna, de még az óceánig remélem lesz alkalmunk ezt élvezni. Egyébként maga az eukaliptusz liget, erdő jól néz ki, de már értem, hogy így betelepítve gondot okoz, úgy tűnik folyamatosan cseréli a leveleit, vastag avar van alatta, és a kérge us mintha vedlene, hullik, ahol mellette, alatta hagyományos európai fajták vannak, szegény tolgy ágain mindenfele lógnak, mint a ráhullott szemét, az eukaliptusz kéreg darabok, mint hosszú szalagok.

Előttünk az első cél: Santiago, kb 20 km van hátra, terveink szerint hatkor indulunk és ha minden rendben, akkor tizenegy és tizenkettő között érünk a katedrálishoz, délben zarándokmise, délután rövid városnézés, még kell venni Madridig a vonatjegyet is, aztán szombaton indulunk Finisterra felé, rövid szakaszokban, így kedden fogunk odaérni. Utána szerdán vissza Santiagoba alaposabb megtekintés, és emléktárgyak vásárlása céljából :)

Teljesítve: 790 km, 12500 m szint (ezek a dombok nem akarnak elfogyni)

29. nap Airexe - Boente (29 km)

A horkoló kicsit elrontotta az éjszakát, pedig ő próbálkozott, mert fél tíz körül, amikor újra lefeküdt (kb két órát nem aludt), akkor felragasztott valami tapaszt az orrára, de szerintem ez csak addig ért valamit, míg el nem aludt :)
A probléma abból volt, hogy nem egyszerűen horkolt, hanem időnként hangosan beszélt, felkiáltott, dalolt, majd fujtatott tovább. És az éjszaka során vagy négyszer ment a mosdóba, amelynek ajtaját képtelen volt halkan becsukni, szóval elég gyakran ébredtünk fel, és kis hija volt, hogy kiköltözzünk az előtérbe.

Az éjszaka, ha lassan is, de végetért és hat órakor, gyönyörű, teli holdas éjszakában elindultunk, a holdnak köszönhetően nem volt szükség a lámpára.

A következő településén összefutottunk egy idősebb úrral, aki hálótársunk volt az előző két éjszaka, tippünk szerint kanadai lehet, mert szépen ejtette a francia neveket és tekintettel van embertársairá, nem úgy mint a legtöbb amerikai (tisztelet a kivételnek).

Az első "nagyobb" település, Palas de Rei volt, ahol megnéztük a San Tirso templomot és gyűjtöttünk pecsétet. Itt sajnos összetalálkoztunk egy regiment spanyol diákkal megint, akik csak a utolsó százat gyalogolják és úgy tűnik többségüknek futja arra, hogy a csomagját is küldözgesse. A templom után egy barátságos bárban elfogyasztottuk a szokásos reggelit, hűvösek a reggelek, tehát kakaót. Ide is besereglett egy csapat diák csak pecsétet akartak, és annyira nem veszik ezt az egészet komolyan, hogy egyikük rögtön ott is felejtette a kulacsát, ami ugye a kezében volt, más csomagja nem lévén.

A település ez után el is fogyott, neve ellenére ez ma már egy picike hely. Ezekután számos kicsi és még kisebb falun mentünk keresztül. Az egyikben tartottunk ebéd szünetet, amikor is abban a szerencsében volt részünk, hogy összetalálkoztunk egy szamaras zarándokkal, pontosabban egy egész családdal. Torres del Rioban már találkoztunk velük, talán írtam is róluk, két kisfiúval mennek, később hallottuk, hogy szamár segíti őket, és hogy ausztrálok, és most megint találkoztunk, egy gyerek mindig gyalogol, másik a szamáron, a szülők még hatalmas zsákot cipelnek, de ezek szerint haladtak, ahogy mi. Este megint egy helyen aludtunk.

Az egyetlen mai nagyobb település Melide város volt, ahol több templomot megnéztünk, volt amibe be is tudtunk menni, az egyikben egy szépen restaurált falfestmenyt is láttunk. És a város szélén megnéztük az utolsó román stílusú templomot, amellyel találkozni lehet, legalábbis Santiagoig.

Sajnos az igazság az, hogy az utolsó hat km nekem csak arról szólt, hogy teszem meg a következő lépést, mert beleállt a görcs a talpamba, csak akkor erre még nem jöttem rá, csak a fájdalmat éreztem. Elbicegtem Boente faluig, ahol még éppen kaptunk két felső ágyat. Kaptunk eldobhato, papír lepedot és párnahuzatot is (már sokszor volt ilyen), aminek felrakasahoz felmasztam az ágyra és ahogy mezítláb a vékony letrara léptem, a talpam megadta magát. Innentől fél lábon ugraltam zuhanyozni, stb.
A délutánt e probléma elhárításának szenteltuk, kislányom masszirozta, itatott velem kalciumot, végül ráragasztottunk kinesio tapaszt, amit a bokám miatt hoztam. Úgy másztam fél aludni, hogy rajtam volt a szandal, és majd így is jövök le.

Vacsora közben néztük a galiciai tv adását, hírek, mutatták a Jakab napi előkeszuleteket, és beszéltek a rengeteg zarándokrol, akik O Pedrouzoba érkeztek, hogy másnap menjenek be Santiagoba, a vágóképek között felfedeztunk ismerős arcot is, akivel Leonig még együtt haladtunk, sokszor voltunk hálótársak is. Érdekes érzés volt.

Tulajdonképpen ezért maradt el a blog megírása.

Teljesítve: 762 km, 12000 m szint
A reggeli dombokkal megint jó sok szintet összeszedtünk.

29. nap Airexe - Boente (29 km)

28. nap Ferrerios - Airexe (27 km, 600 m szint)

Ma hajnalban előkerültek a fejlámpák. Itt kérem 7:15 körül kel a nap, mi még már magunktól ébredünk fél hatkor, akárhogy húzzuk is az időt, hat, negyed hét között elindulunk. Benn voltunk egy völgyben így nem csak sötét, de igen sűrű köd is volt. A teljes fényerőre állított lámpa a ködről visszaverődött, így nem ért semmit, végül az én új csodalámpámat sikerült egy olyan csökkentett fényerőre beállítani, hogy lássuk hiva lépünk, az utat meg a gps-ről lestük. Volt egy kísérőnk is, akinek nem volt lámpája és a nyomunkba szegődött amíg kivilágosodott.

A hajnali órákban tettem egy megfigyelést, nem egész Galicia olyan, mint a tegnapi falvak voltak. Ma csupa remdezett falun mentünk át, nem voltak gazdagabbak, vagy újabbak a házak, nem volt kevesebb tehénlepény sem úton, ami hiányzott, és ez zavart tegnap, az az ottfelejtett szemét volt. A tegnapi falvakban az volt az érzésem, minden ami már használhatatlan az ott van, ahol utoljára kellett, pl a falu közepén álló, rozsdás, vagy ötven éves motor.
A mai falvak a maguk málladozó házaival együtt jól néztek ki.

Nyolc körül megérkeztünk Portomarin városába. A város egy picike folyó szűk völgyében létezett, amikor a hatvanas években valaki gondolt egyet, és úgy döntöttek ide építenek egy duzzasztót. A felduzassztott folyó már olyan széles, mint a mi Dunánk :)
Igenám, de mi lesz a városkával, semmi gond, majd kicsit feljebb mindenkinek építenek új házat, néhány épületet, köztük a különleges és nagy templomot pedig áthelyezték. Szépen, minden egyes követ megszamoztak, és a dombtetőn újra összerakták. Nagyon mókás, a számok itt-ott még ma is láthatók, a 327 és 329 közötti köveket még is találtuk. Egyébként a templom formája is egész érdekes, olyan mint egy várnak egyetlen bástyája. Sajnos nagyon korán volt, túl sokat kellett volna várni, hogy bennt is megnézzük.
Egyébként magát a varoskat is nagyon szépre építettek újra, már messziről látható, gyakorlatilag minden ház fehér, a fő utca mindkét oldalán egyforma árkádok, nagyon kellemes volt, eltekintve attól a meredek lépcsőtől, amin bejutottunk a városba, e lépcső egyébként egy körforgalom közepén kezdődött, az autók alagút szerűen átmentek alatta.

Portomarin után megint felkapaszkodtunk egy dombocskara, mire felértünk kisütött a nap, szép, változatos tájakat lehetett látni, az út is sokat ment árnyas erdőkben.
Szóval ez egy tökéletes nap lehetett volna, ha a szállás előtt ötszáz méterrel nem esek orra :) (a két tenyeremet kicsit lezúztam, más bajom nincs).

A matyó himzés köszöni jól van, minden nap néhány új motívummal gyarapszik :) Napjában többször átkötöm, fertőtlenítem, és szerencsére a járásban nem akadályoz. Valószínűleg itt már nem fog meggyógyulni, mert a melegtől (gondolom) az egész lábfejem még van dagadva, egyszerűen szorul a lábam a cipőben, nem férnek el az ujjaim rendesen. Semmi gond, úgyis új cipőt kell majd vennem, mert egyrészt meg vagyok róla győződve, hogy a rákerült port lehetetlen levakarni, másrészt a talpa kezd eltűnni, a sarkai a külső talpélen már semmilyen recét nem mutatnak, itt ott már előbújt a külső gumiréteg alatti, más színű anyag.

Itt vagyunk négy hete és úgy tűnik a mai szálláson kaptuk még az első igazán horkolót, pedig csak négy ágyas a szoba. Délután mikor megjöttünk, ő már húzta a lóbőrt, szó szerint, időnként beszélt, horkantott, fulladozott, alig bírtuk nevetés nélkül. Most felkelt, nem tudom mikor akár majd megint aludni.

Időnként kipróbálunk valami helyi kaját, persze mindig menüben szoktuk ezt tenni. Például Samosban megkóstoltam a caldo gallego nevű kb zöldséglevest, az az érdekes, hogy ahányszor csak láttuk eddig, mindig másképp nézett ki. Az a teóriám, hogy bármilyen zöldség van éppen a konyhán, azt belefőzik. Két dolog biztos benne, a jó sok krumpli és a fejtett bab, jó puhara főzve, emellé raknak valami zöld levelet, vagy nem zöldet. Tegnap a tarta de Santiago nevű sütemény volt soron, ez természetesen galiciai specialitásnak számít, de a nagymamám diós piskótája pont ilyen volt, úgyhogy ilyet ettem ma is :)

Sokszor nem tudjuk mit kérünk, sajnos a neveket meg nem jegyezzük még, de ettem így már csülköt, borsós tokányt marhából és még egy pár dolgot, amit nem mindig tudtunk beazonosítani.

Menüt enni egyébként egy jó játék, legtöbbször nem lehet tudni, mit fogunk kapni. Pl előétel: ensalada mixta, azaz vegyes saláta, ez a legtöbb helyen jegsalata, újabban fejessalata, rajta tonhal konzerv, disziteskent kukorica, sárgarépa, cékla, paradicsom, főtt tojás, olívabogyó, spárga. De hogy egy adott helyen ezekből pontosan mit kapsz, arra senki ne fogadjon. Olyan is volt, hogy a hal hiányzott.
A legtöbb helyen a menühöz nincs étlap, csak eldarálják, hogy mit kerhetsz, a főfogásnál ez általában: csirke, sertés, hal. Lehetőséged van visszakérdezni, hogy a hal filé-e, mert ha nem, akkor biztos, hogy egy darab, egészben sült halat, általában pisztrángot kapsz. A csirke még izgalmasabb, egyrészt lehet fogadni melyik részét kapod, mekkora darabot és hogy hogyan lesz elkészítve. Jártunk úgy, hogy egy negyed csirkét kaptunk komplett, ahogy van, és ma este meg gyakorlatilag egyetlen szárnyat kaptam, de egészen apró darabokra robbantva.
A főfogás körítése mindig krumpli volt, kétszer főve, a többi alkalommal sült (hasáb) :)

Teljesítve: 733 km, 11500 m szint

Azzal, hogy elmentünk Samosba, és nem akarunk túl hosszú szakaszokat menni, most egy pár napig egészen pici falvakban alszunk, a mai falunak pl már írása sem egyértelmű, mert ugye Galiciában vagyunk, ahol, akárcsak Navarrában, két élő nyelv van. Én azt használom, ami a falut jelző táblán volt.

Ma már határozottan érezhető volt a zarándokok számának ugrásszerű növekedése (a compostella megszerzéséhez elegendő az utolsó száz km).

27. nap Samos - Ferrerios (29 km, 700 m szint)

Samosban sem volt melegünk, de azért pulóver nem kellett az induláshoz. De azt hiszem a lámpákat lassan elő kell készíteni, mert nagyon sötét van, már csak negyed nyolckor kell fel a nap.

Szerencsére ma is csak egy órát kellett a nagy országút mellett menni, utána megint egy igazi, változatos erdei úton haladtunk. Ennek persze az volt az ára, hogy ma is hullámvasutaztunk, csak úgy ketyegett a magasságmérő.
Megállapítottuk, hogy errefelé az emberek állattenyésztésből élhetnek. Minden tanya, amin keresztül mentünk telistele volt marhákkal, disznókkal, tyúkokkal. Többnyire úgy tűnt ezek többsége effektív az utcán él, legalábbis a nyomait nagy mértékben ott hagyja. Érdekes, hogy Ausztriában is keresztül hajtják a teheneket az utcákon, mégis azok a falvak nem így néznek ki, sőt a Pireneusokban sem voltak ilyenek a falvak. Általában az a benyomásunk, hogy itt mások az emberek. Másik megállapításunk, hogy bizony kezd felhigulni a zarándokok csapata, egyre többen vagyunk, arányosán egyre kevesebb, aki messziről jön, és egyre több, az általam csak kocazarándoknak titulált ember. Ezek általában csapatosan zarándokolnak, még a zarándok útlevelüket is a csoportvezető kezeli, semmi alázat nincs bennük mások, akár csoporttársaik iránt. Pl. amikor megjön a szállásrá és leül a koszos, minimum vastagon poros nadrágjaban egy másik, számára vadidegen ember kinyitott hálózsákjara, ez az a hely, ami egyedül tiszta.

Ma érintettük Sarria városkát, ez is egy érdekes hely a régi város szokás szerint egy dombra épült. Ki tudja miért a modern város mellé nőtt, a dombra összesen két három helyen lehet felmenni. Maga az óváros nem nyűgözött le, már egy picit el vagyunk kényeztetvé. De azért találtam az egyik templomban egy szép kerengőt, vagyis mellette, de a templom felől lehet ezeket általában megközelíteni.

Minden tartományban kitaláltak valamit a zarándokok tájékoztatására, León ötlete tetszett a legjobban, mert minden falu elején megmutatta a falu nevét, hogy mi van a faluban (szállás, kút, bolt, gyógyszertár) és hogy milyen messze van a következő település. Itt Galiciában van ugye a fél kilométerenként számoló kő, ami a lakott területeken persze hiányzik, és van a semmi közepén álló üdítőautomata, camino díszítéssel, a galiciai fontosabb pontok vannak rajta, egyébként jól nézne ki, csak az a bajom, hogy a caminot eddig mindig a valóságos iránya szerint láttam ábrázolni, az automatán meg fordítva van, balról jobbra haladunk rajta.

A helységnév táblák nagyon hiányoznak, ezeknek a kis tanyáknak sokszor egyáltalán nem tudjuk a nevét :(

Ma nem volt napsütés, így délutánrá csak 26 fokig ment fél a hőmérő, most viszont fúj a szél kinn (az albergue "nappalijából" hallgatjuk, remélem elviszi a felhőket.

Teljesítve: 706 km, 10900 m szint)
"Hivatalosan" ma elhagytuk a 100-as km követ, de számításaink szerint, még kb 103 km van (a kalauz szerint).

26. nap O'Cebreiro - Samos (32 km, 500 m szint)

Fenn a hegyen nem volt melegunk éjjel, viszont olyan párás volt a szoba, hogy a ruháink nedvesebbek voltak reggel, mint ahogy ott hagytuk őket este.
Szerintem sokan féltek a hajnali ködtől, mert senki nem kelt fel fél hat előtt. Pedig kinn nem volt hideg és nem volt köd, szép csillagos ég alatt indultunk el.
Néhány km múlva elértük az itt felállított zarándok emlékművet, ahol mindenki fotozkodott, mi is, pont úgy fújt a szél, mint a bronzszobron látható (majd egyszer ti is fogjátok látni).
Az út sokáig fenn ment a gerincen, ebből adódik a sok szint nagy része, volt néhány hangyaboly meg vakondtúrás. :)

A reggeli szünet kilenckor Fonfria faluban volt, ott éppen ekkor hajtották ki a teheneket a legelőre, a spanyolok nem kellnek korán :)

Még néhány falun keresztül mentünk, mindnek volt temploma, melyek -- gondolom az itteni zord idő miatt -- kicsit olyanok, mintha egy nagy kőből készültek volna. Természetesen a helyi terméskő az építőanyag, kis lőrésszerű ablakok, alacsony, tömzsi harangtorony, semmi hivalkodó diszítés.

Biduedo falu után kezdődik a lejtő, mikor valóban lejövünk a hegyről. Ekkor már szikrázó napsütésben gyalogoltunk. És akkor egyszercsak elénk tárult a völgy, ahová igyekeztünk, pontosabban azzal a ténnyel szembesültünk, hogy a felhők felett mindig kék az ég. A völgyet teljes egészében kitöltötte a fehér vatta, amit a nap éppen próbált elpárologtatni. A napocska ezen a napon nekünk dolgozott, ahogy haladtunk lefelé, oszlottak el a párafelhők.

A lefelé út nagy része pedig szekérúton haladt, tehát nem is okozott gondot.

Dél körül Tracastella városkában elfogyasztottuk szokásos jeges teankat, megállapítottuk, hogy újra meleg van, gondolatban elbúcsúztunk azoktól, akik itt megálltak, mi pedig tova száguldottunk a Samosban található kolostor felé.

Az út első részét az országúton kellett megtenni, jó hogy vasárnap volt :), de utána bementünk egy erdei útra, igazi kellemes, változatos gyalogút volt, a bicikliseket nem erre küldték, így rájuk sem kellett figyelni.

Az út egy kisebb folyó kanyargását követte és számtalan tanyán (annyira picik voltak) vezetett keresztül. De mindegyiknek volt egy kis temploma, meg az itt már szokásos mini temető, egy talpalatnyi föld elkeritve a templom körül, és abban mint egy urna temetőben, kis fakkokban a sírok, és ez láthatóan már több száz éve igy történik.

Végül egy újabb vakondtúrás tetejéről megpillantottuk a kolostort. Beértünk a városba, az első albergueben még is szálltunk, már csak a kilátás kedvéért is, hiszen az ágyból a kolostort lehetett látni.

Viszonylag későn érkeztünk, ezért a kötelező házifeladatok (fürdés, mosás) után gyorsan elmentünk a kolostorba, hogy megtudjuk, hány órakor lehet bejutni. Egy arányos, idős szerzetes fogadott minket, jól kitalálta, hogy zarándokok vagyunk, megkérdezte honnan jöttünk, majd elmondta, hogy a következő vizit egy fél óra múlva lesz, addig nezegessuk, mit lehet venni a shopban. Természetesen ezt a "párbeszédét" spanyolul folytattuk. Tehát megvartuk a túravezetést, és megnéztük a kolostort, legalábbis azt a részét, amelyet megmutattak. Egy modern meg egy gótikus kerengőt, és a templomot.

A szállásra visszatérve megállapítottuk, hogy az "udvar", ahol teregetni kellett, alkalmatlan a célra. A ház ugyanis közvetlenül a sziklafal mellé épült, és a szikla meg a ház közötti két méter volt bemadzagozva, az hagyján, hogy nem sütött be oda a nap, de még a reggeli pára is ott volt. Reméljük azért csak megszaradnak a szobában.

Teljesítve: 677 km, 10200 m szint

A zarándok fajták erősorrendje

Már olvastam róla, de ma először találkoztunk is avval, hogy az állami alberguekben az ágyak osztása nem egyszerűen az érkezési sorrend alapján történik.
A mai szakasz legendásan nehéz, mivel a Pireneusokat sokan eleve kihagyják, nekik ez a legnehezebb (bár ezt lehet könnyíteni, mert vannak szép számmal az emelkedőn falvak és szallasok is).
Felerve egyetlen albergue van hat euróért és egy csomó vendegszoba, fejenként minimum 25-30 euróért. Az albergue ajtaján ki is van írva az erősorrend:
- mozgáskorlátozott
- gyalogló
- lovas
- biciklis
- autós (autóval kísért)

És ezt bizony be is tartják, akinek a credencialjában nagyon távoli az előző pecsét, az lehet akármilyen poros, meg öreg, elküldik, először a valódi zarándokok kapnak ágyat. Mi korán, nyitáskor érkeztünk, az előttünk levokbol három társaságot utasított vissza a recepcios, közvetlen előttem egy kifejezetten idős házaspárt, mert nem volt a völgyből pecsétjük. Tulajdonképpen rendes volt a nő, mert visszakerdezett, hogy honnan indultak, de mivel erre nem kapott választ, ezért elküldte őket (mielőtt bárki felháborodna, az öregek is spanyolok voltak, nem volt köztük nyelvi probléma).

25. nap Pereje - O'Cebreiro (24 km, 900 m szint)

Az albergue másik szobájában már fél ötkor hangosan készülődtek, a mi szobánkban csak öten voltunk végül, itt mi keltünk először, a szokásos negyed hat, fél hat közötti időben.
Egy mély és szűk völgyben volt a falu, így a szokásosnál sötétebbnek tűnt a hajnal, szerencsére a tegnap megismert, betonkorláttal védett útrészen egyszerű volt haladni.

Hamarosan elértük az első falut, ez kicsit nagyobb volt, mint ahonnan indultunk, feltehetően azért, mert a közelben van autópálya kijárat (mert az is ebben a völgyben halad, persze magas lábakrá építve). Reggeli után irány tovább, sajnos elég hosszú ideig kellett az autóút mellett menni, csak a falvakba bekanyarodtunk, aztán vissza.

Messziről láttunk egy várromot, sok reklámot, hogy mennyiért viszik fél helyettünk a zsákot a hegyre, és rengeteg "turistát", akik csak ezt a hegyet másszák meg, azt is csomag nélkül, azt viszi a kísérő autó utánuk.

Las Herrerias után kezdett emelkedni az út, és hamarosan végre az aszfaltot is elhagytuk, jó kis hegyi úton folytattuk az utat. Ugyan melegen tűzött a nap, de mivel már 800 méter felett jártunk, kellemes, hűvös szellő fújt.

Ezen a szakaszon léptünk Galicia földjére, ahol egyesek szerint minden nap esik. A blogok és a kalauzunk szerint is itt fenn mindig rossz idő van. Szerencsére ma nem így volt, amíg jöttünk felfelé, még egy bárányfelhőt sem láttunk.

Felfelé nagyon temposan tudunk menni, a terepviszonyok is kedvezőek voltak, így egy óra körül elértük León és Galicia határát, ahol egy önmagában is színes, díszes emlékmű van. Sajnos a modern zarándokok között is nagyon sokan nem tudják leküzdeni azt a belső késztetést, hogy nyomot hagyjanak a világban, így a kőtömb össze volt firkálva. Hetek óta azon töröm a fejem, hogy miért cipelnek magukkal egyesek, vastag szesztollakat csak azért, hogy emlékműveket, irányító táblákat, az ágyak alját, mindent kidekoraljanak.
Ez után megismerkedtünk az itt szokásos km kővel, ami nem egyszerűen mutatja az utat, hanem az is rajta van, hogy még hány km Santiago, és ezt ötszáz méterenként megteszi :) Jelenleg 151-et mond, de mivel mi csinálunk egy kitérőt holnap, Samos felé, nekünk ez kb tízzel több.
Nem sokkal később megérkeztünk az 1300 méter magasan fekvő O'Cebreiro faluba.

E falu több szempontból érdekes, jellegzetes épületei vannak, kis kerek, vagy majdnem kerek falak, rajta kis sapkaszerű nádfedél, ezek a palozzak. Itt van a camino legrégebbi temploma, 9. századi és nagyon jó állapotban van, hiszen most is használják. És itt van a sírja Sanpedro atyanak, aki a nyolcvanas években kitalálta és elkezdte felfesteni az út mentén a sárga nyilakat.

És hát innen már Galiciát látjuk. Mióta felértünk megélénkült a szél, a vacsihoz valószínűleg elő kell vennünk a jól elásott polárunkat, de azért remélem az eső továbbra is kerülni fog minket.

Teljesítve: 645 km, 9700 m szint

Elkészült az első matyó himzés (csak erős idegzetűeknek)

Megszületett, pontosabban három napja növekszik a vízhólyag tapasz alatt az első vízholyagom, a bal lábam kis ujjanak belső felén. Ma már akkora volt, hogy úgy döntöttem, megvarrom, ez itt a szokás. Nem részletezem nagyon, a lényeg, hogy egy cérnát át kell rajta húzni, természetesen tűvel, benne hagyni, nem a tűt, és az majd szépen kivezeti a felgyűlő folyadékot.
Most itt tartunk, őszintén szólva, amíg nem nyultam hozzá, addig nem fájt, most igen, úgyhogy ma este ez még egy feladat, hogy úgy kössem be, hogy holnap fel tudjam venni a bakancsom.
Azért nagyon ne aggódjon senki, ettől még megyünk tovább :)

24. nap Ponferrada - Pereje (31 km)

Folyt köv. csak előbb magamhoz térek...

"És mégis, mégis ha reggel lett, a gímszarvast űzni kellett" ez az idézet jutott eszembe hajnalban, amikor a néma csöndben alvó szállóban negyed hatkor, még az óracsörgés előtt felébredtem. Már olyan autamatán pakolunk össze, hogy na, nem is kell magunk után körülnézni, mindennek megvan a helye, ha valahol van egy luk, akkor azt a valamit kell csak megkeresni, ami oda való.

Szóval hatkor szépen, ahogy szoktuk, elindultunk, keresztül a város új részein. A kalauz fenyegetett minket, hogy nehéz lesz követni a jeleket, de nem így volt.
Útközben kerülgettük az iskolás csapat részeit, úgy tűnik 20-30 fős brigádokban mennek, így nem olyan ijesztőek.

Ma zsákból reggeliztünk egy parkban, aztán nyomás tovább. Bierzoban vagyunk, ez megint borvidék, egy idő után egyre több szőlőfölddel találkoztunk, és Cacabelos városkában ki is van állítva egy hatalmas szőlőprés néhány darabja egy park mellett.

Ez után valódi szőlőkön keresztül vezetett az út, ami azt is jelenti, hogy néhány vakondtúrás ma is volt.

Megérkeztünk Villafranca del Bierzoba, ez a középkori zarándokoknak fontos hely volt, mert az itteni Santiago templomban kapták meg a compostellát azok, akik betegségük miatt nem tudták folytatni az utat. Őszintén szólva egy kicsit szebb, vagy nagyobb templomot vártam, ráadásul itt először még volt tiltva a fotózás :(

Itt tartottunk egy hosszabb pihenőt, majd megpróbáltunk kijutni a városból, érdekes módon ez most komolyabb probléma volt, mint a reggeli túra.

Az út során most először az ún könnyebb utat választottuk. Ez azt jelenti, hogy Villafrancából kimenve nem másztunk meg még egy dombot, hanem az országút mellett, szerencsére beton korláttal elválasztva, elmentünk a következő faluig, Pereje-ig. Tettük mindezt azért, hogy holnap, amikor fel kell másznunk megint 1300 méterre, akkor legalább a távolság legyen rövidebb.

Ez a Pereje egy kis falu. Azt szoktam mondani egyutcás, de az egyutcás falvakban vannak keresztutcák, itt kérem az sincs ! Az albergue viszont nagyon szép, autentikus, a falak terméskőből (benn a szobában is), a berendezés fából, még az ágyak is, és nem is emeletesek.

Van egy bár étterem, ahol állítólag kapunk vacsit, ezen kívül semmi, internet sincs, holnap sem lesz, csak a mobil.

Teljesítve: 621 km, 8800 m szint.
Holnap átlépünk Galicia tartományba, ahol nyilván megint egy kicsit megváltoznak a jelzesek, és valószínűleg megismerkedhetünk az óceáni éghajlattal, remélem azért nem fog túl sokat esni.

23. nap Foncebadon - Ponferrada (28 km)

A hajnali sötétben megnéztük Foncebadon mind a négy utcai lámpáját, majd a hajnalcsillagot követve felmásztunk a hágóra, a vaskereszthez. A többség szépen kivarta, amíg az előző ember az oszlop tövében elmormolja saját imáját, de sajnos voltak olyanok is akik nem tartották tiszteletben ezeket a perceket sem.
Csak a hagyomány kedvéért mi is leraktunk egy kis kalcit kristályt a kupac tetején, amit az előző napon gyűjtöttünk. Majd elkeszitettem a mai giccs fotót, szemben a napfelkelte, a vaskeresztnek, meg az alatta álló embernek csak a sziluettje látszik (remélem tényleg jó lesz).
Ezek után egy kicsit lejjebb mentünk, hogy a Camino egy másik érdekességét is lássuk, legalább kívülről, ez Manjarin, egy másik falu, hivatalosan egy fő lakja, aki egy igazi menedéket üzemeltet zarándokoknak, a faluban se víz, se villany és Tomás, a házigazda este templomos lovagnak öltözik, és persze ő is főz (youtube videók alapján szerintem már  nem az igazi Tomás van és nincs is egyedül). Kívülről megnéztük, lefotoztuk a híres táblaerdőt, amelyből kiderült, hogy Szeged 2778 km.
Manjarin után újra fel a Camino legmagasabb pontjára, ahol egyébként nincs semmi, némi kilátáson kívül, mert ez csak egy hágó. Innen már láttuk a távolban Ponferrada-t, csak egy baj volt, 900 méterrel alattunk van.
A gyönyörű alpesi tájban, egy igazi hegyi, köves, kőfolyásokkal tarkított, igencsak meredek úton mentünk lefelé. Felfelé sokkal gyorsabban mentünk!
El Acebo falunal megtudtuk, hogy mostantól a Bierzo vidéken vagyunk. Ez a falu fantasztikusan nézett ki, takaros kis kő házakkal.
A szokásos reggeli után (kakao, mert hideg volt, csak 12 fok) próbáltunk tovább haladni lefelé. Átmentunk még egy hasonlón, aztán megérkeztünk Molinaseca településre, ami azt jelentette, hogy végre vége a meredek hegyi útnak.
Egy egyutcas helyre értünk, de az mint egy kis ékszerdoboz, lenyűgöző volt, üldögéltünk is egy fél órát egy bárban ahol szokásos jeges teankat egy "Keep walking" feliratú pohárban kaptuk meg (igen rajta volt sétáló Jani is), tehát elkészült a kép, az aranysarga nedűről, benne a jégkockakkal :)

Ezek után már csak át kellett gyalogolni a célba, de a lejtőn ereszkedés sokat kivett belőlünk és közben megint 30 fok lett, valamint az aszfalton kellett menni (plusz tíz fok), szóval nehéz volt a vége.

Ponferrada egy viszonylag nagy város, történelmi része kb, mint a várhegy, van itt is jó sok lépcső. Az albergue kívül van ezen, jó messze, így ma, előre megfontolt szándékkal hostalt akartunk keresni, nagyon sokáig nem tartott, az első sarkon megtaláltuk, úgy hogy ma megint egy kicsit kenyeztettuk magunkat.

Azért a várost is megnéztük, körbejártuk a templomosok kastélyát, megnéztünk néhány templomot.
Bevásároltunk holnapra, potoltuk a ragtapasz készletekét (ezt megelőzési céllal használom), majd elkezdtünk vacsora helyet keresni, hét óra tizenöt, senki nincs az utcán, semmi nincs nyitva, találtunk egy nyitott éttermet, leültünk, pontosan fél nyolckor hirtelen tele lett az utca, és ezt most szó szerint tessék érteni.
A mai vacsi nem sikerült valami jól, de nem baj, legközelebb nem itt vacsizunk :)

Teljesítve: 590 km, 8500 m szint.

22. nap Astorga - Foncebadon (27 km)

Ez egy lakatlan falu, szó szerint csak zarándokok vannak itt...folyt köv
Szóval: reggel mi is bealltunk a sorba, hogy kimehessunk az albergueből, szerencsére nem voltak olyan szigorúak, és pár perccel hat előtt kinyitották a nagykaput.
A városon keresztül menve összetalálkoztunk egy száz (!) fős diák csoporttal, akik szintén a camino felé vették az irányt. Szép hosszú sorban össze vissza mentek, kicsit lehetetlennek tűnt elkerülni őket. Tíz km után mi megálltunk egy bárnál, ők tovább mentek, később egyet kettőt még láttunk közülük, de szerencsére a tömeget már nem. Elég érdekes, vegyes társaság volt, egyeseknél ötven literes, másoknál tíz literes hátizsák volt, három fiú zsákjára pedig egy-egy wc ülőke volt felkötve. A negatív leírás oka, hogy Mansilla óta kerülgetünk egy húsz egynéhány fős brazil csapatot, akik, azon kívül, hogy együtt kicsit hangosak, mintaszerűen viselkednek, egyszerre, együtt gyalogolnak, egy tömbben, nem is lassan. Ráadásul szép egyenruhajuk van, triko, nadrág, kalap, minden himzett emblémával.

Ma három falun mentünk át, mind un. maragato falu, ez egy ősi népcsoport itt a környékén, jellegzetes falvakkal. Jópofa kinézetűek, kőből épülnek a házak, de nagyon különlegesnek nem találtam őket.

Rabanal del Camino után elindultunk felfelé az Irago hágó felé, a táj akár egy alpesi hely is lehetne, sőt a tehenek is újra barnák. A mai etap Foncebadon faluig tartott (így is másztunk 600 métert). E faluról lehet olvasni Paulo Coehlo A zarándoklat című könyvében. Tulajdonképpen azt hiszem e falu a könyvnek köszönheti a létét, a könyvben teljesen lakatlannak van leírva, azóta, meg a zarándoklat népszerűségének növekedésével a falu kezd újraeledni, már van benne négy albergue, még egy bolt, de egy kicsit lehangoló, mert mindez a romok, még rengeteg szemét között :(

Egyre fogynak körülöttünk azok az arcok, akikkel együtt indultunk, egy részük lassabb, mások gyorsabbak, megint mások idő hiányában már befejezték. Persze csatlakoztak olyanok is, akik Burgosban vagy még később indultak, általában a cipők színe elárulja, ki hol indult. Van egy páros, akikkel együtt indultunk és két három naponta mindig összefutunk. Két lengyel férfi, kb negyven körül, egyikük egy kicsit túlsúlyos, de hozzám hasonlóan délután még megy és mindent lefotóz. Mindig lelkesen üdvözöljük egymást, és a poén: velük kizárólag spanyolul tudunk kommunikálni. A boltokban általában kézzel lábbal boldogulunk, az albergueekben legtöbbször valaki tud angolul, szóval a kemény munkával megszerzett spanyol tudásunkat így gyakoroljuk. Már egész komoly párbeszédeket tudunk folytatni velük, és mindig nagyon örülnek nekünk. Az igazság az, hogy akkor keveredtunk beszélő viszonyba, amikor az egyik amerikai, nem véve tudomást arról, hogy ő nem tud csak spanyolul, továbbra is faggatta, végül én szántam meg, és próbáltam leforditani neki a kérdéseket.

Holnap hajnalban Cruz de Ferro, aztán lé a hegyről egy igazi templomos várhoz, Ponferrada-ba.

Teljesítve: 562 km, 8200 m szint.

21. nap Villar de Mazarife - Astorga (32 km)

Mióta elindultunk, a napfelkelte időpontja több mint egy fél órával később van, mi még ugyanakkor, vagy korábban indulunk, szóval elég sötét van reggelente. Ma reggel egy országúton kellett jó hosszan gyalogolni, így előástuk a fényvisszaverő biciklis pántokat és felraktuk a zsák hátuljára, hogy legalább hátulról lássanak minket.

Az első faluban nem volt még nyitva a bár, pedig már nyolc óra felé járt az idő. Konkrétán egyetlen emberrel találkoztunk, az is autóba szállt és elhajtott, biztos messzire ment, azért kelt ilyen korán.

Rövid reggeli szünet után irány Hospital de Orbigo, meg az ő hosszú, híres kőhídja. E híd több száz méter hosszú, középkori, szépen rendbe téve, az első húsz métere alatt folyó is van. E hidhoz egy fontos legenda kötődik egy keresztes lovagrol, aki a háború végeztével nagyon unatkozott, ráadásul kikosarazták, ezért elhatározta, hogy háromszáz lovaggal fog e hídon párbajozni, a becsülete visszaszerzése végett. Úgy láttam e legenda ápolásából elég jól profitál a falu.
De nyitott bárt, legalábbis az úton, itt sem találtunk :(

Így aztán a híd megcsodalasa után sürgősén tova robogtunk.

A következő icipici helyen végre volt bár, és mi mindjárt jobban és könnyebben éreztük magunkat. Megvettük az ebédre szánt szendvicset, több benne a sonka, mint a kenyér, és megittunk egy-egy jeges teát.

Az út a továbbiakban egy farmszerű falun mentünk keresztül, előttünk ballagott két helyi férfi, vállukon kapával, pontosan nem tudom hová nem igyekeztek, meg-megálltak, beszélgettek, mindezt dél előtt pár perccel.
Felmásztunk egy kisebb dombra, amelynek a tetején volt egy hippitanya, árultak is valamit, de mivel láttuk, amint éppen eltörölgette a poharat, nem igazán akartunk semmit.
A következő dombon egy nagy kereszt mellől már az astorgai katedrálisban lehetett gyönyörködni, és itt egy utcai zenész gitaron kísérve magát, énekszóval köszöntotte a zarándokokat... aztán tartotta a markát.

Astorga nagyon érdekes városka, már a rómaiak építették, az óváros kiemelkedik egy dombon, impozáns.
De előbb át kell kelnünk a vasúton. Hatalmas, szerpentinen fél a másik oldalon le, legalább hatszáz méter plusz, és mindezt egyetlen nyomorult vágányért :)

Ezek után ott álltunk az óváros lábánál, és mintha a budai várba kéne felmenni, de nem lépcsőn, hanem körbe. Azzal biztattuk magunkat, hogy az albergue rögtön a kapu után van, hurrá tényleg megvan.
A recepcio mögött több méteres tacepao, az épület két szárnyáról és számos emeletéről. A másodikon kaptunk ágyat, az emeletek színekkel vannak jelölve, mint a plazak parkolójában, mi a zöld emeleten vagyunk, igaz csak négyen egy szobában és harminc emberre jut négy zuhany, ami feltűnőén jó arány.
A konyha a -1-n van, a mosoda a -2-n, és a kertbe teregetni még kb két emeletnyit kell lemenni, magyarul a épület a várost alkotó domb oldalán van.
A kötelező házifeladatok után elmentünk sétálni, klassz a városka is, a városháza negyed óránként harangjátékot játszik, megnéztük a Gaudi palotát és a katedrálist, de ma nem volt kedvünk sehová jegyet venni, és bemenni. Kicsit el vagyunk ma faradva. Elmaradt a csoki múzeum is, bár be kell valljam nem is tolakodott az orrunk elé, elég nehéz volt a girbe gurba utcákon közlekedni.

Teljesítve: 535 km, 7600 m szint

Holnap elindulunk felfelé a camino legmagasabb pontja felé, amit holnapután kora reggel,  a Cruz de Ferro után fogunk elérni.

Az utolsó könnyű napunk

Valóban az utolsó könnyű napunk volt, mostantól tíz kemény nap következik, 27-30 km-ekkel, és holnapután már jönnek a hegyek újra.

Reggel, a szigorú egyházi szállás csak hatkor nyitotta ki a kaput viszont ingyen (adományért cserébe) adott reggelit, szintén hatkor. Természetesen voltak, akik nem olvasták el a kiirasokat, ezért már öt előtt többen készülődtek, ennek egyenes következményekent mi is felkeltünk. Szépen elkészültünk hátra és nem a kapu előtt tolongó sorba álltunk be, hanem megreggeliztünk. Kaptunk kakaót, kenyeret, margarint, dzsemet.
És még így is, már hat huszkor mi is elindultunk... legalább nyolc km a városon keresztül. Az egyetlen érdekesség a folyóparton lévő parkban ebredezo madársereg volt. Sajnos kicsit félhomály volt, így nem nagyon tudtuk azonosítani a különböző fajokat, de a hangokból ítélve páva volt köztük, merthogy ilyennel már találkoztunk, és megismertem a hangját.
Az egyik külvárosban megcsodaltunk egy modern templomot, pontosabban az oromzatán álló szobrokat, köztük Jakabot, kagylokkal borított testtel.

Az utolsó bárban beszereztuk az ebédre valót, utána találkoztunk egy zarándokokra szakosodott utcai arussal, aki gyümölcsöt, csokit és üdítőt árult, nála vettünk két szem almát.

Nem volt még fél kilenc és mi már a mai táv felénél jártunk.
A továbbiakban csak mentünk, nem volt olyan sivár a táj, mint eddig, de csak a kis bokrok miatt, ja és egy kertben találkoztunk egy érdekes fával, messziről fenyőfa, közelről nem tűlevelei voltak, hanem minden ága mintha egy kis pálma lenne.

Délre már itt voltunk, azért nem mentünk tovább, mert a következő albergue 15 km-re van, ami azt jelentene, hogy kettő után is menni kell, márpedig a hőmérséklét nem csökkent.
Most Pepe bácsi alberguejében vagyunk, négy ágy van a szobában és helyben fogunk vacsizni is. Az ablakunkbol a templomra látunk (igen ez is eluti az órákat), amely mellett már igazi pálmák vannak. Valamint egy Jakab is üldögél a kertben, ő kőből van, és zarándoknak van öltözve, merthogy vannak kevésbé barátságos, mór ölő Jakabok is (Santiago Matamoros).
A templomtornyok egy ideje megváltoztak, nem tornyok, hanem harangtartó falak, amelyek mellett van egy ronda henger, ebben van a csigalépcső, amin föl lehet jutni a szerkezethez. Viszont ez az építmény is alkalmas három gólyacsalád elszállásolására. Így délután a gólyák jövés meneset néztem az ágyból.

Holnap hosszú, harminc km séta, utána Astorga, és ha már ott alszunk valószínűleg, meglátogatjuk a csoki múzeumot, már csak az ötszáz megünneplese végett is.

Kicsit kiegészült a tegnapi bejegyzés is.

20. nap León - Villar de Mazarife (22 km)

Teljesítve: 503 km, 7400 m szint

19. nap Mansilla de las Mulas - León (19 km)

Ma pihenő nap van. Csak 19 km-t mentünk hátizsákkal, de ez annyira kevésnek bizonyult, hogy a városnézéssel rádobtunk legalább 5 km-t.

Feltöltöttünk néhány képet az albumba. ¡Qué aproveche!
Nem mindig azt sikerült, amit szerettem volna.
Leónról néhány szó: maga a belváros a falon belül nagyon kedves, egészen keskeny girbe gurba utcákból áll, van hangulata. A katedrális teljesen más, mint a burgosi, nem olyan nagy, kicsit egy felfújt ékszerdobozra hajaz. Rengeteg és hatalmas színes üvegablakot rakták bele, ezért építés közben össze is dőlt. Gondolom e miatt kerültek bele a vízszintes törések, ettől belül nekem nem tűnik olyan lenyűgözőnek, mint a burgosi.
Ráadásul pechünkre, fél van állványozva belül :(, és nem adtak zarándok kedvezményt sem :( Viszont a mellé épült kerengő (úgy látszik itt ez a szokás) nagyon szép volt.

A szállás: az első egyházi szállásünk. Szigorú rend, most rögtön, itt vedd lé a cipőt, ide rakd a zsákot, mezítláb állj elém és megmutatom az ágyad, amire most rakd oda a hálózsákot (megvárom), és mást nem szabad odatenni.
Ja és el voltunk választva a fiúktól, ami első bilkkre jónak tűnhet, de vannak hátrányai. Pl. kiderült, hogy harminc nő nagyobb koszt hagy maga után a fürdőben, mint ugyanennyi férfi, valamint többen elengedték magukat öltözködés tekintetében, és ezek látvanya elalvás előtt nem esett jól.
Természetesen központi lámpaoltás is volt, jött egy idősebb apáca, mindenkit ágyba zavart, és elsotetitett.
Egyébként a nemek elválasztásának semmi értelme nem volt, mert az internet szoba csak rajtunk keresztül volt megközelíthető és a személyzet is ki bemaszkalt kopogas nélkül.

Az első valódi eső

Éppen egy kiadósnak ígérkező nyári zápor hullik, jéggel súlyosbitva. Szerencsére mi már éreztük előre (elég nyilvánvaló volt a felhők színe), és a száradó ruhát behoztuk az ágy végébe, ez egyébként tilos. ...és most mozizunk... fél nyolc előtt úgyse kapunk sehol vacsit.

18. nap Calzadilla de los Hermanillos - Mansilla de las Mulas (24 km)

Estére is csak nyolcan voltunk az albergueben, és most először mi keltünk elsőnek.

Nekivagtunk a római út maradék, majd 18 km-nek.
Az első egy két órában szorakoztunk a helyi állatvilágon. Láttunk darut, amely tőlünk néhány lépésre szállt fel (szerdán hasonló helyzetben két túzok lepett meg minket), sok apró madár röpködött felettünk, és számtalan fajta békával is megismerkedtünk. A legérdekesebb az általunk csak budha békának nevezett példányok voltak, amelyek nem mozdultak még akkor sem, amikor piszkáltuk őket.

Tőlünk nem messze volt egy vágány, amelyen több vonatot is megcsodaltunk, köztük két sebest is, amelyeket ilyen közelről is alig hallani.

Más nem történt, viszont egyre nehezebb volt haladni, bár néhány jótékony felhő miatt egész jó idő volt. Az út itt nem olyan jól ápolt, mint a csütörtöki szakaszon, ezért apró murva helyett nagy kavicsok, vagy ingoványos homok borítja, egyiken sem könnyű menni.

Reliegos közelében lehetőség adódott, és mi éltünk vele, így Reliegosban, egy bárban pihentünk egy nagyot, majd nekiveselkedtünk az utolsó hat km-nek.

Ennek is volt érdekessége, egy főút feletti átjárón külön zarándoksáv volt az útra festve, ezzel leszűkítve az autók által használható útrészt.

Mansilla-ban az állami albergueben vagyunk, elvben van net, gyakorlatban kicsit rossz.
És ha majd kinyitnak a boltok, megyünk vásárolni, hiszen holnap vasárnap.

Teljesítve: 462 km, 7000 m szint. Ma alig mérhető szintet mentünk.

Nagy kalandunk feléhez értünk, ma van a huszadik nap, még ugyanennyi és újra otthon leszünk.

17. nap Terradillos de los Templarios - Calzadilla de los Hermanillos (28 km)

Az éjjel jó kis viharra ébredtünk, de eső nem sok eshetett. Reggel mindenesetre a zsákokra felhúztuk az esővédőt. Mikorra elindultunk, el is kezdett csepegni, de hamar kimentünk a felhő alól, és csak visszanézve gyönyörködtünk a látványban, ahogy lógott a felhők lába.

Épp csak annyi eső volt, hogy elverte egy kicsit a port, ami a levegőben volt.

Szokás szerint az első bárban reggeliztünk, ma kakaót.

Kilenc körül már tizenkettő km volt mögöttünk, előttünk pedig Sahagún városa. Mielőtt bementünk volna tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzünk egy középkori  hidat, meg egy régi kápolnát, természetesen ez is vörös téglából épült.

A kápolna mellett kis emlékmű található, mely szerint itt a Camino közepe, persze Roncesvalles-től mérve.

A városban kicsit el-elkóboroltunk az úttól, hogy egy-egy templomot megnézzünk. A San Tirso mellett pedig megpihentünk, e templom abban különbözik az eddigiektől, hogy nagyon erősen látszik rajta a mór kultúra hatása, mudejar stílusú (na miket tudok :)

A város után egy újabb középkori híd, sok lukkal, majd egy kis senda és utána elágazás, ahol mi a régi római utat választottuk, ez ugyan a semmiben halad, de rövidebb és csendesebb. Borzasztó kedvesek a spanyol sofőrök, üdvözlésképpen ránk dudálnak, amikor egy negyven tonnás kamion teszi mindezt, akkor az ember általában hanyatt esik.

Szóval elfordultunk a római út felé, és az utolsó faluban reméltük, hogy lesz egy bár. A földön találtunk is erre utaló nyilakat, majd a bárt is megtaláltuk, előtte két zarándok, mondták hogy zárva van. Nekünk nagyon kellett... hogy nyitva legyen, és mivel itt a kívánságok teljesülnek, az utca végén megjelent egy hölgy és kinyitotta a bárt...

Ezután már csak a maradék kilenc km volt hátra, keresztül a semmin, és közben már elmúlt tizenegy, ami azt jelenti, hogy már majdnem harminc fok volt.

A semmin keresztül egyszer csak elsuhant előttünk egy vonat (TGV style) hangja természetesen nem volt. Később kiderült, hogy a mai napra rendelt domb is tulajdonképpen a vágányok feletti hídra való felmászást jelentette. Félúton egyet pihentünk és próbáltuk lefényképezni a szebbnél szebb pillangókat.

Végül beporoszkáltunk a faluba, az állami albergueben vagyunk, úgy tűnik nem lesz tele, egy kis négy személyes fakkban még csak ketten vagyunk.

Már meglátogattuk a helyi boltot, amelynek helyét megint az aszfaltra festett nyilak mutatják. A bolt nagyon sötét volt, de ki volt írva, higy nyitva, ezért benyitottunk, bennt egy ház előterében találtuk magunkat, balra ott volt a lesötétített üzlet, előre meg éreztük a konyha illatát. Nosza beköszöntünk, kérdeztük "tienda abierto", mire a bácsi felugrott az asztaltól, kinyitotta és kivilágosította a boltot és mi bevásároltunk.

És most indulunk vacsizni.

Teljesítve: 438 km, 6900 m szint.

Őseink útján

Már a régi görögök is... helyett már a régi rómaiak is építettek utakat.

Tegnap óta járjuk a rómaiak által épített utat (calzada romana). Vizuálisan ez annyiban különbözik a mezőgazdasági utaktól, hogy meg van emelve. Ugyanis a rómaiak úgy alkottak maradandó utat, hogy megemelték a környező folyók árterületéről. Ennek következtében az út két oldalán kis árok található, amiben esős időben biztos víz is van, és a szélén néhány fa. Sajnos ezek a fák arra nem jók, hogy árnyékot adjanak, mert az út is és a nap is kelet-nyugat irányban halad.

Tegnap több mint 10 km-t, ma 8-at mentünk ezen az úton, és még holnapra is marad 17 km. Ma készítettünk egy fényképet a telefonnal, aminek azt a címet adnám, hogy 32 fok árnyékban.

16. nap Carrion de los Condes - Terradillos de los Templarios (27 km)

Szolgálati közlemény: itt vagyunk szó szerint a semmi közepén, ezért gondoltam rászánok időt, pénzt, hogy legalább néhány képet feltöltsek, sajnos a gép olyan lassú, hogy harminc perc alatt még a google fiókba sem tudtam bejelentkezni, így ez ma sem jött össze.

Ma kellett leküzdeni a zarándokok legrosszabbnak vélt szakaszát, 12 km egyenes és sima út, nincs közben semmi. A tegnapi tervezgetés kapcsán már rájöttünk, hogy a holnaputáni sem jobb, mert hosszabb, legfeljebb nem egyenes. Na majd szombat este elárulom melyik volt uncsibb.

Jó sötétben indultunk, már akkor se órára ébredünk, ha nincsenek körülöttünk mások. Egész éjjel nagy szél volt, mintha vihar közeledne, de eső nem esett, és reggel szép csillagos volt az ég.

Az út eleje megint valamilyen csatorna mellett vezetett, és felteszem a hajnali órának köszönhetően megettek minket a szúnyogok. Nem sikerült rájönni az okára, de mindkettőnk bal vállcsúcsát szerették a legjobban, engem csak itt, kilenc csipett meg.

Néhány km alatt kiértünk a városból és környékéről, és ráfordultunk a régi római útra. Tényleg tök egyenes és sík, viszont vannak elvétve mellette jó kis nyárfák, amelyek éppen szöszöznek, így egy kicsit otthon éreztem magam.
A piac törvénye itt is igaz, így kb az út felénél egy lakókocsiba telepített bárt találtunk néhány árnyékot adó fa mellett. Mi nem néztük meg, hogy a monopolhelyzet milyen árakat diktál, de elég sokan meglátogatták.

Néhány óra alatt a végére értünk, ahol egy csöppnyi falu bárjában kicsit megálltunk. A kerthelyiség - azaz az utcára kitett székek és asztalok között, négy vörös keresztes ember rögtönzött elsősegélyt tartott, aki kérte, annak bekenték a csípéseit, lekezelték a vízholyagjait. Láttam néhány zarándoköt, aki ujjatlanban nyomja, és felteszem kicsit allergiás is lehetett, mert ijesztően nézett ki, mondták is neki, hogy vegyen magára valamit. Ha éppen nem volt kliens, akkor kártyáztak.

A rövid pihenő után mentünk tovább megint az út melletti sendan, még majdnem tíz km várt ránk. Látnivaló továbbra sem volt, legfeljebb mi is visszabamulhattuk az két öregembert négy kutya társaságában, amint egy ház árnyékából mozizták a zarándokokat.

Végül megérkeztünk a célba, a faluban van két albergue, kis túlzással ez a két ház épült rendes téglából, a többi sártéglából van, mert hogy nincs a közelben kő. Találtunk olyan "sárkunyhót", amelynek szép új műanyag ablakai vannak.

Az albergue, ahol aludni fogunk, Jacques de Molay, a templomos rend utolsó nagymesterének nevét viseli, a szobák is templomosokról vannak elnevezve. Bennt van az udvaron a bolt is.

Annyira a világ végén vagyunk a wifit még vicc jelszóval sem védik (egy ideje már ki szoktuk találni mi a jelszó).

Holnap a nap közepén átszáguldunk Sahagun városán, aztán megint ki a semmibe.

Ma először láttunk lovas zarándokot, vas zarándokot már többet is láttunk és fotoztunk. Bicikliseket minden nap látunk, sajnos a többségüket én nem szeretem, mert viszonylag nagy sebességgel száguldanak a gyaloglók között, főleg lejtőn lefelé. Hiányzik még a szamárral zarándokló, ilyenről már hallottunk, de még nem láttuk saját szemünkkel.

Túl vagyunk a Santiagoig tartó út felén, meg a négyszázon.

Teljesítve: 410 km, 6700 m szint.

15. nap Boadilla - Carrion de los Condes (27 km)

Ez most egy kicsit mérges bejegyzés, mert írtam egy szép regényt a mai napról, amit a telefon lenyelt, és most nagyon mérges vagyok.

Reggel nagyon sötétben indultunk, a kulacsok megtöltéséhez elő kellett venni a lámpát.
Az első településig, Fromista-ig egy "kanális", a Canal de Castilla, mellett haladtunk. E mű eredetileg áruszállításrá készült, ezért zsilipek is voltak rajta, egyet megőriztek, híd gyanánt ezen keltünk át a vízen.
A város legszebb temploma mellett reggeliztunk, Iglesia San Martin, amely egy a templomos lovagok idejéből és több különlegessége is van. Egyrészt körbe lehet járni, az elmúlt napokban minden templom be volt építve a házak közé. Másrészt kicsit más alaprajza van, mint az eddigiek, kicsit a burgosira emlékeztet. Harmadrészt, és erről híres, hogy a tetőszerkezetet tartó szarufák, igaziból kövek, végén több száz, különböző figura van megfaragva.

Ezután megismerkedtünk a senda-val, amit a zarándokok autópályájaként szoktak emlegetni, az út mellett, de attól elválasztva egy apró kaviccsal leszort út.

Ezen haladtunk a következő településig, ahol mi az alternatív utat választottuk, mely egy kis folyó partján halad, közben átkeltünk egy birkanyájon is.

Villarcazar de Sirga településen újabb csoda várt ránk, egy fehér Szűz Mária szobor, de nekem inkább a templom tetszett, amely egy alul román, feljebb koragót épület, gyönyörű oszlopkötegekkel, amelyek az ég felé törnek, és persze ennek is szép, faragasokkal gazdagon díszített kapuja volt.

Innen mindenki a sendan haladt Carrion de los Condesbe. Rögtön a várostábla uran elénk ugrott egy fiatalember és egy hostalt reklámozott, két sarok múlva egy bár kerthelyiségéből futott utánunk egy idősebb úr, mikor mutattuk neki, hogy már van szórólapunk, akkor gyorsan elmagyarázta, hogy találjuk meg.

Így most itt vagyunk, négy ágyas a szoba, de csak hárman vagyunk, és délután kimosták a szennyesünkét géppel, ami egyébként mindenhol 3-4 euro.

Holnap reggel egy 17 km, semmi nincs rajta szakasz vár ránk, lesz még egy ilyen szombaton.

Legyőzve: 383 km, 6500 m szint, holnap átlépjük a felét, egyébként nem lehet tudni pontosan hány km-t fogunk megtenni, mert az előzetesen beszerzett infok alapján mértünk, de több helyen "terelés" volt, ami megváltoztatja a számokat, amit irok azt a gps méri és nincs benne a templomok körül és belül illetve a délutáni bevásárló séta.

14. nap Hontanas - Boadilla del Camino (29 km)

Nagyon romantikus albergueben aludtunk, közvetlen a templom mellett, ennek megvan a hátránya is, mert a semmi közepén ez a kis (itteni mértékkel!) templom óránként tájékoztatta a mintegy nyolcvan lakost, még még egyszer ennyi zarándokot az idő múlásáról, igen éjfélkor elverte a tizenkettőt, mintegy húsz méterre a fülemtől :) Ettől függetlenül jól aludtam, kipihenten indultunk reggel vak sötétben, merthogy közvilágítás az a falun kívül természetesen nincs. Többen előkapták a fejlámpát, hogy megtalálják a helyes utat az elágazásoknál, mi inkább a GPS-re hagyatkoztunk, nem is hagyott minket cserben. A lámpa csak egy szűk részt világít, ugyanakkor az előzőleg már sötéthez alkalmazkodott szemünket összezavarja.

Az első megálló Castrojeriz volt, már a bevonulás is érdekes volt. Az autóúton érkeztünk, egy gyönyörű fasorban (jellemző, hogy ez reggel volt) a fasor végén a városka fölé magasodó dombon egy kis várrom, alatta egy hatalmas templom. Korán volt, nem volt nyitva, továbbmentünk, egy bárban ittunk egy-egy colacaot (kakaó, ha valaki elfelejtette volna), és elintéztük egyéb dolgainkat. Persze volt még néhány templom, míg kiértünk.

Ez után egy laza mozdulattal megmásztunk egy hegyet, kizárólag a kilátás kedvéért, mert a másik oldalon lejöttünk, és jól láthatóan még is kerülhettük volna, de a kilátás szép volt :)

Ez után tíz km semmi következett, majd Itero de la Vega előtt egy középkori "hospital"-ban, ma zarándok szállás, kértünk pecsétét és fotoztunk.
Majd egy gyönyörű és hosszú, sok luku híd következett, amely esetében ötletünk sincs, miért épített valaki a középkorban egy folyó kanyarba hidat, mikor húsz méterrel odébb negyed ekkora is elég lett volna, ma már csak műemlék,  meg a zarándokokat küldik erre, út nem vezet ide, legfeljebb mezőgazdasági utak.

Beérvén a faluba kicsit letértünk az útról, hogy a templom árnyékában tölthessük a pihenőt.

És már csak mintegy nyolc-kilenc kilométer maradt, ami megint szinte árnyék nélküli volt.

Megérkeztünk Boadilla faluba, itt a templom már messziről is nagyon érdekes, (a közeli megtekintés még hátra van), ugyanis a torony itt már egy komplett társasház, a négyszögletes építmény minden sarkán van egy gólyafészek.

Az albergue a templom lábánál van, medencével, hatalmas kerttel, nagyon jópofa. És ez a harang a negyedeket is elüti :)

A mellékelt kép a telefonnal készült, mert hogy a blogot is erről írom, de talán látszik rajta a zarándokok nehéz élete :)

Legyőzve: 356 km, 6400 m szint

A meleget kezdjük szokni, árnyékban 36 fok, a napon ma, amikor besétáltunk a faluba 46 fokot mutatott az órám hőmérője (ezt a zsákomra rögzitve méri
). A helyiek azt mondják ilyenkor nem szokott ilyen meleg lenni.

13. nap Burgos - Hontanas (32 km)

Túléltük az első napot a Mesetan. Az eleje még kellemes volt, a második felében megismertuk milyen is ez.

Egyrészt tényleg olyan mintha a semmi közepén gyalogolnank, jobbra balra gabona, vagy más vetemeny, sokszor még a távolban sem látni fát vagy legalább egy bokrot.

Fenn vagyunk 900 méter magasan, a falvak sem látszanak messziről (ami pedig nagyon biztató szokott lenni), ugyanis ezek a mély folyó völgyekben vannak. Ez a másik nehézség, amikor egy faluhoz érünk, akkor egy meredek szakaszon lejjebb megyünk száz métert, amit aztán a falu után vissza kell mászni. Hontanas is egy egészen mély katlanban van, csak akkor vettük észre, amikor a szakadék szélét elértük. Az egész falu, a teljes templomtoronnyal láthatatlan a fennsíkról.

Ma a csendélet új formájat is megismertuk, amikor már a szélkerék sem forog. Egész készlet háttérképet kesziteztem :).

A végére nagyon meleg lett. Most probalunk magunkhoz térni. Ma kivételesen két felső ágyat kaptunk, így egy kicsit akadályozott a duma, nem egymás mellett vagyunk.

Legyőzve: 327 km, 6100 m szint

A zarándok egy napja

Kezdjük a hajnali órákkal, amikor próbálunk visszaaludni 4 óra körül, mert valaki nagyon siet. 5 óra körül, de legkésőbb fél 6-kor mi is felkelünk. Gyors fogmosás után jön a felöltözés és összepakolás, amit mindenki igyekszik halkan megoldani, de egy 20 fős létszámnál ez nem szokott jól menni. Az összepakolás része, hogy megtaláljuk a bakancsainkat, mert azok általában nem a szobát szagosítják. Ha sikerült mindent elrakni illetve felvenni, akkor elindulunk. Fontos feladat ezután a közeli kútban megtölteni a kulacsokat, és mehet a menet.

A gyaloglás 20-30 km között mozog egy napra. Ezt tarkítják, véletlenszerű távolságokban falucskák. A legtöbb falunak van bárja, ahol elintézhetjük folyó ügyeinket, és vehetünk szendvicset meg üdítőt. Egy-két bárt mindig meg szoktunk látogatni a gyaloglás közben. Ha épp nincs falu, de fáradunk, akkor vadásszuk a talpalatnyi árnyékot, ahol megpihenhetünk. Az pihenők része az éves-iváson kívül a zoknicsere.

Tegyünk fel eljutottunk a kijelölt célhoz, akkor megkeressük a könyvből kiválasztott albergue-t. Itt néha sorbanállás után, de kapunk ágyat, levetetik a cipőnket, és elmondják a tudnivalókat. Pl. hogyan lehet vacsorázni meg mikor. A kijelölt ágyak (legtöbbször egy emeletes ágy) elfoglalása után, jön a fürdés és a mosás. Ha mindketten tiszták vagyunk, és a ruháink a szárítón, akkor jön a pihenő idő. Általában dél és 2 között érkezünk meg, és a boltok 5-kor nyitnak szieszta után, tehát jut idő sebeink nyalogatására.

Délután, vagyis 5 után jön a körülnézés a környéken, és a bevásárlás. A másnapi gyümölcslevet és szendvicsnek valót szoktunk venni. A napot legtöbbször a vacsora zárja zarándokmenüvel. Ez egy három fogásos menü, aminek legegyszerűbb verziója a saláta, a hús krumplival és valami csokikrém vagy joghurt desszertnek. Persze nem minden nap ugyanazt esszük, de ez az általános kép. A korai kelés miatt a korai lefekvés is fontos: jó esetben már kilenckor elpakoltuk, ami lehetett és bebújtunk a hálózsákba.

Ez volt a kis ízelítő a napi programból, de természetesen mindig vannak kivételek, ezért olvassatok továbbra is minket... ;)

12. nap Ages - Burgos (23 km)

Ma gyaloglás közben azon gondolkodtam, hogy ma a pihenő alatt leírom, milyen is a zarándok egy napja, de beértünk Burgosba, megláttam a katedrálist (az albergue kapujabol is látszik, és csak száz méterre van), és nem bírtam pihenőt tartani, megmosakodtunk, kimostunk, és elindultunk, mondván hogy a templomban úgy sincs meleg. Szerintem több, mint egy órát voltunk benn.

Azt hiszem akkor éreztem magam utoljára így, amikor tizenöt évesen a strasbourgi katedrálisban álltam. Legszívesebben minden centiméterét lefényképeztem volna. Na ezért cipelem a nehéz gépet, hogy ezt meg is tehessem, remélem jól sikerül minél több kép.
Szóval pihenés helyett ma hat után hagytuk abba a városnézést.
Közben azért ettünk is, menüben: morcilla de burgos (leginkább a mi véres hurkánkra hasonlít), cordero (bárány borda), arroz con leche (valamilyen savanykás, de édes, karamell szerű lével dúsított, hideg tejberizs). Most ugye egy drága helyen vagyunk, ezért ez most 15 euro volt, viszont a tömegszállás csak öt :), itt is kis fakkokban vagyunk, de mindenkinek van saját konnektora (nagyon nagy kincs), meg kis lámpája.

A szállásokkal eddig jól választottunk, pl. sikerült elkerülni a 92 ember egyetlen légtérben, mindenféle elválasztás nélkül, variációt.

Legyőzve: 295 km, 5800 m szint

Holnap kezdődik a hires-hirhedt meseta, állítólag nincs rajta semmi, szó szerint, de 180 km, amit jó lenne egy hét alatt letudni (ez csak a lábamon múlik), és akkor a jövő vasárnapot, egy másik gyöngyszemben, Leónban töltjük.

Szóval a héten valamelyik nap elmesélem a napirendet.

11. nap Belorado - Ages (28 km)

Egyre korábban kelünk, nem önszántunkból. Már 5:40-kor úton voltunk, annyira sötét volt, hogy amikor kiértünk a faluból egy zarándoktárs leült, hogy ő nem lát, inkább ott reggelizik.

Mi csak az első faluban tettük ezt még, bár még akkor is mindenki aludt.

Közben lassan emelkedett a talpunk alatt a talaj, mire átléptük az Oca folyót, itt minden szivárgó vizet rio-nak, vagyis folyónak hívnak, már ezer méter felett jártunk. Itt kezdtük még a mai hullámvasútát, háromszor szaladtunk fel ezeregyszázrá, majd vissza. Mindezt egy állítólag erdős úton tettük, a valóság úgy nézett ki, hogy az erdőbe vágtak egy nyílegyenes tíz méter széles nyiladékot, a közepét felszórták a jó nagy kövekkel, szóval az úton nem volt árnyék, de legalább el lehetett bújni, ha szükséges.

Egy Ages nevű, minifaluban szálltunk még. És mivel holnap beérünk Burgosba, ami nekem biztos egy kisebb ünnep lesz, ezért úgy döntöttünk, hogy az eddigi napok spórolása után ma kiveszunk egy önálló szobát saját fürdővel. Egy komplett hotelszobát kaptunk, ágyneműbel, törölközővel 45 euroért, a tömegszállásért 20 eurót szoktunk fizetni.

Egész délután pihentünk, aztán körbejártuk a falu összes utcáját, valamint megcsodaltuk a templomot. Az itteni templomok tornya kettős célt szolgál, azon kívül, hogy harangoznak benne, a tetején lakik a gólya, sőt Logrono templomában az érdekes emeletes toronyban több szinten laktak a gólyák. (kép majd lesz).

Majd lementünk vacsizni, a háziember poénkodott a mellettünk étkező kanadai paron, akik vegák, ezt itt nagyon nem értékelik. Minket is megszidott, mert a salatabol nem ettuk még az olajbogyot, de aztán a csirkét megettuk, azzal elégedett volt.

A gyaloglást jól bírjuk, vízholyagunk továbbra sincs, az egyetlen probléma az én "sarkantyúm", amely úgy tűnik harminc kilométer után már nagyon nem akarja, hogy talpon legyek.

Az én drága lányom épp most állapította még, hogy túl nagy a csönd, hogy fogunk így elaludni. Nem baj, holnap megint nem lesz, csak tömeg szállás.

Legyőzve: 272 km, 5600 m szint.

10. nap Santo Domingo - Belorado (23 km)

A mai napot kicsit lazán kezdtük, a tömeg ellenére mindenki olyan halk volt, hogy vissza tudtunk aludni. Ráadásul a fejünknél volt egy ablak, mit nem csuktak be így nem volt meleg, szinte már fáztunk, amikor feltámadt a szél.

Elkövettünk egy apró hibát is, este nem néztük meg, hol fogjuk megtölteni a kulacsokat, így kóvályogtunk egy kicsit, mire a problémát megoldottuk.

Egész nap az országút mellett gyalogoltunk, az úton így nem történt semmi. A pihenők érdekesebbek voltak. Az elsőnél egy cica jelent még és intenzív kéregetése meghallgatásra talált.

A második hosszabb pihenőnél egy nagy, felemás szemű kutya érkezett hasonló céllal, őt mások etették még.
Ezt a pihenőt egy játszótéren tartottuk ahol a hintának nagy keletje volt, elég sok zarándok kipróbálta.

Megérkeztünk Belorado-ba, ahol egy nagyon kedves alberguet találtunk, kis kert, medencével, árnyékkal, stb. És a legfontosabb: egy nyuszi szaladgál a kertben :-).

Közös vacsorán is részt vettünk, a hospitalero átöltözött pincérnek, úgy ültetett lé mindenkit, hogy tudjanak egymással beszélni, és aztán felszolgálták a valóban házi kaját, nem fagyasztott hasáb krumplit.

És mist gyorsan alszunk, mert holnap hosszú napunk lesz.

Legyőzve: 244 km, 5100 m szint.