Elkészült az első matyó himzés (csak erős idegzetűeknek)

Megszületett, pontosabban három napja növekszik a vízhólyag tapasz alatt az első vízholyagom, a bal lábam kis ujjanak belső felén. Ma már akkora volt, hogy úgy döntöttem, megvarrom, ez itt a szokás. Nem részletezem nagyon, a lényeg, hogy egy cérnát át kell rajta húzni, természetesen tűvel, benne hagyni, nem a tűt, és az majd szépen kivezeti a felgyűlő folyadékot.
Most itt tartunk, őszintén szólva, amíg nem nyultam hozzá, addig nem fájt, most igen, úgyhogy ma este ez még egy feladat, hogy úgy kössem be, hogy holnap fel tudjam venni a bakancsom.
Azért nagyon ne aggódjon senki, ettől még megyünk tovább :)

24. nap Ponferrada - Pereje (31 km)

Folyt köv. csak előbb magamhoz térek...

"És mégis, mégis ha reggel lett, a gímszarvast űzni kellett" ez az idézet jutott eszembe hajnalban, amikor a néma csöndben alvó szállóban negyed hatkor, még az óracsörgés előtt felébredtem. Már olyan autamatán pakolunk össze, hogy na, nem is kell magunk után körülnézni, mindennek megvan a helye, ha valahol van egy luk, akkor azt a valamit kell csak megkeresni, ami oda való.

Szóval hatkor szépen, ahogy szoktuk, elindultunk, keresztül a város új részein. A kalauz fenyegetett minket, hogy nehéz lesz követni a jeleket, de nem így volt.
Útközben kerülgettük az iskolás csapat részeit, úgy tűnik 20-30 fős brigádokban mennek, így nem olyan ijesztőek.

Ma zsákból reggeliztünk egy parkban, aztán nyomás tovább. Bierzoban vagyunk, ez megint borvidék, egy idő után egyre több szőlőfölddel találkoztunk, és Cacabelos városkában ki is van állítva egy hatalmas szőlőprés néhány darabja egy park mellett.

Ez után valódi szőlőkön keresztül vezetett az út, ami azt is jelenti, hogy néhány vakondtúrás ma is volt.

Megérkeztünk Villafranca del Bierzoba, ez a középkori zarándokoknak fontos hely volt, mert az itteni Santiago templomban kapták meg a compostellát azok, akik betegségük miatt nem tudták folytatni az utat. Őszintén szólva egy kicsit szebb, vagy nagyobb templomot vártam, ráadásul itt először még volt tiltva a fotózás :(

Itt tartottunk egy hosszabb pihenőt, majd megpróbáltunk kijutni a városból, érdekes módon ez most komolyabb probléma volt, mint a reggeli túra.

Az út során most először az ún könnyebb utat választottuk. Ez azt jelenti, hogy Villafrancából kimenve nem másztunk meg még egy dombot, hanem az országút mellett, szerencsére beton korláttal elválasztva, elmentünk a következő faluig, Pereje-ig. Tettük mindezt azért, hogy holnap, amikor fel kell másznunk megint 1300 méterre, akkor legalább a távolság legyen rövidebb.

Ez a Pereje egy kis falu. Azt szoktam mondani egyutcás, de az egyutcás falvakban vannak keresztutcák, itt kérem az sincs ! Az albergue viszont nagyon szép, autentikus, a falak terméskőből (benn a szobában is), a berendezés fából, még az ágyak is, és nem is emeletesek.

Van egy bár étterem, ahol állítólag kapunk vacsit, ezen kívül semmi, internet sincs, holnap sem lesz, csak a mobil.

Teljesítve: 621 km, 8800 m szint.
Holnap átlépünk Galicia tartományba, ahol nyilván megint egy kicsit megváltoznak a jelzesek, és valószínűleg megismerkedhetünk az óceáni éghajlattal, remélem azért nem fog túl sokat esni.

23. nap Foncebadon - Ponferrada (28 km)

A hajnali sötétben megnéztük Foncebadon mind a négy utcai lámpáját, majd a hajnalcsillagot követve felmásztunk a hágóra, a vaskereszthez. A többség szépen kivarta, amíg az előző ember az oszlop tövében elmormolja saját imáját, de sajnos voltak olyanok is akik nem tartották tiszteletben ezeket a perceket sem.
Csak a hagyomány kedvéért mi is leraktunk egy kis kalcit kristályt a kupac tetején, amit az előző napon gyűjtöttünk. Majd elkeszitettem a mai giccs fotót, szemben a napfelkelte, a vaskeresztnek, meg az alatta álló embernek csak a sziluettje látszik (remélem tényleg jó lesz).
Ezek után egy kicsit lejjebb mentünk, hogy a Camino egy másik érdekességét is lássuk, legalább kívülről, ez Manjarin, egy másik falu, hivatalosan egy fő lakja, aki egy igazi menedéket üzemeltet zarándokoknak, a faluban se víz, se villany és Tomás, a házigazda este templomos lovagnak öltözik, és persze ő is főz (youtube videók alapján szerintem már  nem az igazi Tomás van és nincs is egyedül). Kívülről megnéztük, lefotoztuk a híres táblaerdőt, amelyből kiderült, hogy Szeged 2778 km.
Manjarin után újra fel a Camino legmagasabb pontjára, ahol egyébként nincs semmi, némi kilátáson kívül, mert ez csak egy hágó. Innen már láttuk a távolban Ponferrada-t, csak egy baj volt, 900 méterrel alattunk van.
A gyönyörű alpesi tájban, egy igazi hegyi, köves, kőfolyásokkal tarkított, igencsak meredek úton mentünk lefelé. Felfelé sokkal gyorsabban mentünk!
El Acebo falunal megtudtuk, hogy mostantól a Bierzo vidéken vagyunk. Ez a falu fantasztikusan nézett ki, takaros kis kő házakkal.
A szokásos reggeli után (kakao, mert hideg volt, csak 12 fok) próbáltunk tovább haladni lefelé. Átmentunk még egy hasonlón, aztán megérkeztünk Molinaseca településre, ami azt jelentette, hogy végre vége a meredek hegyi útnak.
Egy egyutcas helyre értünk, de az mint egy kis ékszerdoboz, lenyűgöző volt, üldögéltünk is egy fél órát egy bárban ahol szokásos jeges teankat egy "Keep walking" feliratú pohárban kaptuk meg (igen rajta volt sétáló Jani is), tehát elkészült a kép, az aranysarga nedűről, benne a jégkockakkal :)

Ezek után már csak át kellett gyalogolni a célba, de a lejtőn ereszkedés sokat kivett belőlünk és közben megint 30 fok lett, valamint az aszfalton kellett menni (plusz tíz fok), szóval nehéz volt a vége.

Ponferrada egy viszonylag nagy város, történelmi része kb, mint a várhegy, van itt is jó sok lépcső. Az albergue kívül van ezen, jó messze, így ma, előre megfontolt szándékkal hostalt akartunk keresni, nagyon sokáig nem tartott, az első sarkon megtaláltuk, úgy hogy ma megint egy kicsit kenyeztettuk magunkat.

Azért a várost is megnéztük, körbejártuk a templomosok kastélyát, megnéztünk néhány templomot.
Bevásároltunk holnapra, potoltuk a ragtapasz készletekét (ezt megelőzési céllal használom), majd elkezdtünk vacsora helyet keresni, hét óra tizenöt, senki nincs az utcán, semmi nincs nyitva, találtunk egy nyitott éttermet, leültünk, pontosan fél nyolckor hirtelen tele lett az utca, és ezt most szó szerint tessék érteni.
A mai vacsi nem sikerült valami jól, de nem baj, legközelebb nem itt vacsizunk :)

Teljesítve: 590 km, 8500 m szint.

22. nap Astorga - Foncebadon (27 km)

Ez egy lakatlan falu, szó szerint csak zarándokok vannak itt...folyt köv
Szóval: reggel mi is bealltunk a sorba, hogy kimehessunk az albergueből, szerencsére nem voltak olyan szigorúak, és pár perccel hat előtt kinyitották a nagykaput.
A városon keresztül menve összetalálkoztunk egy száz (!) fős diák csoporttal, akik szintén a camino felé vették az irányt. Szép hosszú sorban össze vissza mentek, kicsit lehetetlennek tűnt elkerülni őket. Tíz km után mi megálltunk egy bárnál, ők tovább mentek, később egyet kettőt még láttunk közülük, de szerencsére a tömeget már nem. Elég érdekes, vegyes társaság volt, egyeseknél ötven literes, másoknál tíz literes hátizsák volt, három fiú zsákjára pedig egy-egy wc ülőke volt felkötve. A negatív leírás oka, hogy Mansilla óta kerülgetünk egy húsz egynéhány fős brazil csapatot, akik, azon kívül, hogy együtt kicsit hangosak, mintaszerűen viselkednek, egyszerre, együtt gyalogolnak, egy tömbben, nem is lassan. Ráadásul szép egyenruhajuk van, triko, nadrág, kalap, minden himzett emblémával.

Ma három falun mentünk át, mind un. maragato falu, ez egy ősi népcsoport itt a környékén, jellegzetes falvakkal. Jópofa kinézetűek, kőből épülnek a házak, de nagyon különlegesnek nem találtam őket.

Rabanal del Camino után elindultunk felfelé az Irago hágó felé, a táj akár egy alpesi hely is lehetne, sőt a tehenek is újra barnák. A mai etap Foncebadon faluig tartott (így is másztunk 600 métert). E faluról lehet olvasni Paulo Coehlo A zarándoklat című könyvében. Tulajdonképpen azt hiszem e falu a könyvnek köszönheti a létét, a könyvben teljesen lakatlannak van leírva, azóta, meg a zarándoklat népszerűségének növekedésével a falu kezd újraeledni, már van benne négy albergue, még egy bolt, de egy kicsit lehangoló, mert mindez a romok, még rengeteg szemét között :(

Egyre fogynak körülöttünk azok az arcok, akikkel együtt indultunk, egy részük lassabb, mások gyorsabbak, megint mások idő hiányában már befejezték. Persze csatlakoztak olyanok is, akik Burgosban vagy még később indultak, általában a cipők színe elárulja, ki hol indult. Van egy páros, akikkel együtt indultunk és két három naponta mindig összefutunk. Két lengyel férfi, kb negyven körül, egyikük egy kicsit túlsúlyos, de hozzám hasonlóan délután még megy és mindent lefotóz. Mindig lelkesen üdvözöljük egymást, és a poén: velük kizárólag spanyolul tudunk kommunikálni. A boltokban általában kézzel lábbal boldogulunk, az albergueekben legtöbbször valaki tud angolul, szóval a kemény munkával megszerzett spanyol tudásunkat így gyakoroljuk. Már egész komoly párbeszédeket tudunk folytatni velük, és mindig nagyon örülnek nekünk. Az igazság az, hogy akkor keveredtunk beszélő viszonyba, amikor az egyik amerikai, nem véve tudomást arról, hogy ő nem tud csak spanyolul, továbbra is faggatta, végül én szántam meg, és próbáltam leforditani neki a kérdéseket.

Holnap hajnalban Cruz de Ferro, aztán lé a hegyről egy igazi templomos várhoz, Ponferrada-ba.

Teljesítve: 562 km, 8200 m szint.

21. nap Villar de Mazarife - Astorga (32 km)

Mióta elindultunk, a napfelkelte időpontja több mint egy fél órával később van, mi még ugyanakkor, vagy korábban indulunk, szóval elég sötét van reggelente. Ma reggel egy országúton kellett jó hosszan gyalogolni, így előástuk a fényvisszaverő biciklis pántokat és felraktuk a zsák hátuljára, hogy legalább hátulról lássanak minket.

Az első faluban nem volt még nyitva a bár, pedig már nyolc óra felé járt az idő. Konkrétán egyetlen emberrel találkoztunk, az is autóba szállt és elhajtott, biztos messzire ment, azért kelt ilyen korán.

Rövid reggeli szünet után irány Hospital de Orbigo, meg az ő hosszú, híres kőhídja. E híd több száz méter hosszú, középkori, szépen rendbe téve, az első húsz métere alatt folyó is van. E hidhoz egy fontos legenda kötődik egy keresztes lovagrol, aki a háború végeztével nagyon unatkozott, ráadásul kikosarazták, ezért elhatározta, hogy háromszáz lovaggal fog e hídon párbajozni, a becsülete visszaszerzése végett. Úgy láttam e legenda ápolásából elég jól profitál a falu.
De nyitott bárt, legalábbis az úton, itt sem találtunk :(

Így aztán a híd megcsodalasa után sürgősén tova robogtunk.

A következő icipici helyen végre volt bár, és mi mindjárt jobban és könnyebben éreztük magunkat. Megvettük az ebédre szánt szendvicset, több benne a sonka, mint a kenyér, és megittunk egy-egy jeges teát.

Az út a továbbiakban egy farmszerű falun mentünk keresztül, előttünk ballagott két helyi férfi, vállukon kapával, pontosan nem tudom hová nem igyekeztek, meg-megálltak, beszélgettek, mindezt dél előtt pár perccel.
Felmásztunk egy kisebb dombra, amelynek a tetején volt egy hippitanya, árultak is valamit, de mivel láttuk, amint éppen eltörölgette a poharat, nem igazán akartunk semmit.
A következő dombon egy nagy kereszt mellől már az astorgai katedrálisban lehetett gyönyörködni, és itt egy utcai zenész gitaron kísérve magát, énekszóval köszöntotte a zarándokokat... aztán tartotta a markát.

Astorga nagyon érdekes városka, már a rómaiak építették, az óváros kiemelkedik egy dombon, impozáns.
De előbb át kell kelnünk a vasúton. Hatalmas, szerpentinen fél a másik oldalon le, legalább hatszáz méter plusz, és mindezt egyetlen nyomorult vágányért :)

Ezek után ott álltunk az óváros lábánál, és mintha a budai várba kéne felmenni, de nem lépcsőn, hanem körbe. Azzal biztattuk magunkat, hogy az albergue rögtön a kapu után van, hurrá tényleg megvan.
A recepcio mögött több méteres tacepao, az épület két szárnyáról és számos emeletéről. A másodikon kaptunk ágyat, az emeletek színekkel vannak jelölve, mint a plazak parkolójában, mi a zöld emeleten vagyunk, igaz csak négyen egy szobában és harminc emberre jut négy zuhany, ami feltűnőén jó arány.
A konyha a -1-n van, a mosoda a -2-n, és a kertbe teregetni még kb két emeletnyit kell lemenni, magyarul a épület a várost alkotó domb oldalán van.
A kötelező házifeladatok után elmentünk sétálni, klassz a városka is, a városháza negyed óránként harangjátékot játszik, megnéztük a Gaudi palotát és a katedrálist, de ma nem volt kedvünk sehová jegyet venni, és bemenni. Kicsit el vagyunk ma faradva. Elmaradt a csoki múzeum is, bár be kell valljam nem is tolakodott az orrunk elé, elég nehéz volt a girbe gurba utcákon közlekedni.

Teljesítve: 535 km, 7600 m szint

Holnap elindulunk felfelé a camino legmagasabb pontja felé, amit holnapután kora reggel,  a Cruz de Ferro után fogunk elérni.

Az utolsó könnyű napunk

Valóban az utolsó könnyű napunk volt, mostantól tíz kemény nap következik, 27-30 km-ekkel, és holnapután már jönnek a hegyek újra.

Reggel, a szigorú egyházi szállás csak hatkor nyitotta ki a kaput viszont ingyen (adományért cserébe) adott reggelit, szintén hatkor. Természetesen voltak, akik nem olvasták el a kiirasokat, ezért már öt előtt többen készülődtek, ennek egyenes következményekent mi is felkeltünk. Szépen elkészültünk hátra és nem a kapu előtt tolongó sorba álltunk be, hanem megreggeliztünk. Kaptunk kakaót, kenyeret, margarint, dzsemet.
És még így is, már hat huszkor mi is elindultunk... legalább nyolc km a városon keresztül. Az egyetlen érdekesség a folyóparton lévő parkban ebredezo madársereg volt. Sajnos kicsit félhomály volt, így nem nagyon tudtuk azonosítani a különböző fajokat, de a hangokból ítélve páva volt köztük, merthogy ilyennel már találkoztunk, és megismertem a hangját.
Az egyik külvárosban megcsodaltunk egy modern templomot, pontosabban az oromzatán álló szobrokat, köztük Jakabot, kagylokkal borított testtel.

Az utolsó bárban beszereztuk az ebédre valót, utána találkoztunk egy zarándokokra szakosodott utcai arussal, aki gyümölcsöt, csokit és üdítőt árult, nála vettünk két szem almát.

Nem volt még fél kilenc és mi már a mai táv felénél jártunk.
A továbbiakban csak mentünk, nem volt olyan sivár a táj, mint eddig, de csak a kis bokrok miatt, ja és egy kertben találkoztunk egy érdekes fával, messziről fenyőfa, közelről nem tűlevelei voltak, hanem minden ága mintha egy kis pálma lenne.

Délre már itt voltunk, azért nem mentünk tovább, mert a következő albergue 15 km-re van, ami azt jelentene, hogy kettő után is menni kell, márpedig a hőmérséklét nem csökkent.
Most Pepe bácsi alberguejében vagyunk, négy ágy van a szobában és helyben fogunk vacsizni is. Az ablakunkbol a templomra látunk (igen ez is eluti az órákat), amely mellett már igazi pálmák vannak. Valamint egy Jakab is üldögél a kertben, ő kőből van, és zarándoknak van öltözve, merthogy vannak kevésbé barátságos, mór ölő Jakabok is (Santiago Matamoros).
A templomtornyok egy ideje megváltoztak, nem tornyok, hanem harangtartó falak, amelyek mellett van egy ronda henger, ebben van a csigalépcső, amin föl lehet jutni a szerkezethez. Viszont ez az építmény is alkalmas három gólyacsalád elszállásolására. Így délután a gólyák jövés meneset néztem az ágyból.

Holnap hosszú, harminc km séta, utána Astorga, és ha már ott alszunk valószínűleg, meglátogatjuk a csoki múzeumot, már csak az ötszáz megünneplese végett is.

Kicsit kiegészült a tegnapi bejegyzés is.

20. nap León - Villar de Mazarife (22 km)

Teljesítve: 503 km, 7400 m szint

19. nap Mansilla de las Mulas - León (19 km)

Ma pihenő nap van. Csak 19 km-t mentünk hátizsákkal, de ez annyira kevésnek bizonyult, hogy a városnézéssel rádobtunk legalább 5 km-t.

Feltöltöttünk néhány képet az albumba. ¡Qué aproveche!
Nem mindig azt sikerült, amit szerettem volna.
Leónról néhány szó: maga a belváros a falon belül nagyon kedves, egészen keskeny girbe gurba utcákból áll, van hangulata. A katedrális teljesen más, mint a burgosi, nem olyan nagy, kicsit egy felfújt ékszerdobozra hajaz. Rengeteg és hatalmas színes üvegablakot rakták bele, ezért építés közben össze is dőlt. Gondolom e miatt kerültek bele a vízszintes törések, ettől belül nekem nem tűnik olyan lenyűgözőnek, mint a burgosi.
Ráadásul pechünkre, fél van állványozva belül :(, és nem adtak zarándok kedvezményt sem :( Viszont a mellé épült kerengő (úgy látszik itt ez a szokás) nagyon szép volt.

A szállás: az első egyházi szállásünk. Szigorú rend, most rögtön, itt vedd lé a cipőt, ide rakd a zsákot, mezítláb állj elém és megmutatom az ágyad, amire most rakd oda a hálózsákot (megvárom), és mást nem szabad odatenni.
Ja és el voltunk választva a fiúktól, ami első bilkkre jónak tűnhet, de vannak hátrányai. Pl. kiderült, hogy harminc nő nagyobb koszt hagy maga után a fürdőben, mint ugyanennyi férfi, valamint többen elengedték magukat öltözködés tekintetében, és ezek látvanya elalvás előtt nem esett jól.
Természetesen központi lámpaoltás is volt, jött egy idősebb apáca, mindenkit ágyba zavart, és elsotetitett.
Egyébként a nemek elválasztásának semmi értelme nem volt, mert az internet szoba csak rajtunk keresztül volt megközelíthető és a személyzet is ki bemaszkalt kopogas nélkül.

Az első valódi eső

Éppen egy kiadósnak ígérkező nyári zápor hullik, jéggel súlyosbitva. Szerencsére mi már éreztük előre (elég nyilvánvaló volt a felhők színe), és a száradó ruhát behoztuk az ágy végébe, ez egyébként tilos. ...és most mozizunk... fél nyolc előtt úgyse kapunk sehol vacsit.

18. nap Calzadilla de los Hermanillos - Mansilla de las Mulas (24 km)

Estére is csak nyolcan voltunk az albergueben, és most először mi keltünk elsőnek.

Nekivagtunk a római út maradék, majd 18 km-nek.
Az első egy két órában szorakoztunk a helyi állatvilágon. Láttunk darut, amely tőlünk néhány lépésre szállt fel (szerdán hasonló helyzetben két túzok lepett meg minket), sok apró madár röpködött felettünk, és számtalan fajta békával is megismerkedtünk. A legérdekesebb az általunk csak budha békának nevezett példányok voltak, amelyek nem mozdultak még akkor sem, amikor piszkáltuk őket.

Tőlünk nem messze volt egy vágány, amelyen több vonatot is megcsodaltunk, köztük két sebest is, amelyeket ilyen közelről is alig hallani.

Más nem történt, viszont egyre nehezebb volt haladni, bár néhány jótékony felhő miatt egész jó idő volt. Az út itt nem olyan jól ápolt, mint a csütörtöki szakaszon, ezért apró murva helyett nagy kavicsok, vagy ingoványos homok borítja, egyiken sem könnyű menni.

Reliegos közelében lehetőség adódott, és mi éltünk vele, így Reliegosban, egy bárban pihentünk egy nagyot, majd nekiveselkedtünk az utolsó hat km-nek.

Ennek is volt érdekessége, egy főút feletti átjárón külön zarándoksáv volt az útra festve, ezzel leszűkítve az autók által használható útrészt.

Mansilla-ban az állami albergueben vagyunk, elvben van net, gyakorlatban kicsit rossz.
És ha majd kinyitnak a boltok, megyünk vásárolni, hiszen holnap vasárnap.

Teljesítve: 462 km, 7000 m szint. Ma alig mérhető szintet mentünk.

Nagy kalandunk feléhez értünk, ma van a huszadik nap, még ugyanennyi és újra otthon leszünk.

17. nap Terradillos de los Templarios - Calzadilla de los Hermanillos (28 km)

Az éjjel jó kis viharra ébredtünk, de eső nem sok eshetett. Reggel mindenesetre a zsákokra felhúztuk az esővédőt. Mikorra elindultunk, el is kezdett csepegni, de hamar kimentünk a felhő alól, és csak visszanézve gyönyörködtünk a látványban, ahogy lógott a felhők lába.

Épp csak annyi eső volt, hogy elverte egy kicsit a port, ami a levegőben volt.

Szokás szerint az első bárban reggeliztünk, ma kakaót.

Kilenc körül már tizenkettő km volt mögöttünk, előttünk pedig Sahagún városa. Mielőtt bementünk volna tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzünk egy középkori  hidat, meg egy régi kápolnát, természetesen ez is vörös téglából épült.

A kápolna mellett kis emlékmű található, mely szerint itt a Camino közepe, persze Roncesvalles-től mérve.

A városban kicsit el-elkóboroltunk az úttól, hogy egy-egy templomot megnézzünk. A San Tirso mellett pedig megpihentünk, e templom abban különbözik az eddigiektől, hogy nagyon erősen látszik rajta a mór kultúra hatása, mudejar stílusú (na miket tudok :)

A város után egy újabb középkori híd, sok lukkal, majd egy kis senda és utána elágazás, ahol mi a régi római utat választottuk, ez ugyan a semmiben halad, de rövidebb és csendesebb. Borzasztó kedvesek a spanyol sofőrök, üdvözlésképpen ránk dudálnak, amikor egy negyven tonnás kamion teszi mindezt, akkor az ember általában hanyatt esik.

Szóval elfordultunk a római út felé, és az utolsó faluban reméltük, hogy lesz egy bár. A földön találtunk is erre utaló nyilakat, majd a bárt is megtaláltuk, előtte két zarándok, mondták hogy zárva van. Nekünk nagyon kellett... hogy nyitva legyen, és mivel itt a kívánságok teljesülnek, az utca végén megjelent egy hölgy és kinyitotta a bárt...

Ezután már csak a maradék kilenc km volt hátra, keresztül a semmin, és közben már elmúlt tizenegy, ami azt jelenti, hogy már majdnem harminc fok volt.

A semmin keresztül egyszer csak elsuhant előttünk egy vonat (TGV style) hangja természetesen nem volt. Később kiderült, hogy a mai napra rendelt domb is tulajdonképpen a vágányok feletti hídra való felmászást jelentette. Félúton egyet pihentünk és próbáltuk lefényképezni a szebbnél szebb pillangókat.

Végül beporoszkáltunk a faluba, az állami albergueben vagyunk, úgy tűnik nem lesz tele, egy kis négy személyes fakkban még csak ketten vagyunk.

Már meglátogattuk a helyi boltot, amelynek helyét megint az aszfaltra festett nyilak mutatják. A bolt nagyon sötét volt, de ki volt írva, higy nyitva, ezért benyitottunk, bennt egy ház előterében találtuk magunkat, balra ott volt a lesötétített üzlet, előre meg éreztük a konyha illatát. Nosza beköszöntünk, kérdeztük "tienda abierto", mire a bácsi felugrott az asztaltól, kinyitotta és kivilágosította a boltot és mi bevásároltunk.

És most indulunk vacsizni.

Teljesítve: 438 km, 6900 m szint.

Őseink útján

Már a régi görögök is... helyett már a régi rómaiak is építettek utakat.

Tegnap óta járjuk a rómaiak által épített utat (calzada romana). Vizuálisan ez annyiban különbözik a mezőgazdasági utaktól, hogy meg van emelve. Ugyanis a rómaiak úgy alkottak maradandó utat, hogy megemelték a környező folyók árterületéről. Ennek következtében az út két oldalán kis árok található, amiben esős időben biztos víz is van, és a szélén néhány fa. Sajnos ezek a fák arra nem jók, hogy árnyékot adjanak, mert az út is és a nap is kelet-nyugat irányban halad.

Tegnap több mint 10 km-t, ma 8-at mentünk ezen az úton, és még holnapra is marad 17 km. Ma készítettünk egy fényképet a telefonnal, aminek azt a címet adnám, hogy 32 fok árnyékban.

16. nap Carrion de los Condes - Terradillos de los Templarios (27 km)

Szolgálati közlemény: itt vagyunk szó szerint a semmi közepén, ezért gondoltam rászánok időt, pénzt, hogy legalább néhány képet feltöltsek, sajnos a gép olyan lassú, hogy harminc perc alatt még a google fiókba sem tudtam bejelentkezni, így ez ma sem jött össze.

Ma kellett leküzdeni a zarándokok legrosszabbnak vélt szakaszát, 12 km egyenes és sima út, nincs közben semmi. A tegnapi tervezgetés kapcsán már rájöttünk, hogy a holnaputáni sem jobb, mert hosszabb, legfeljebb nem egyenes. Na majd szombat este elárulom melyik volt uncsibb.

Jó sötétben indultunk, már akkor se órára ébredünk, ha nincsenek körülöttünk mások. Egész éjjel nagy szél volt, mintha vihar közeledne, de eső nem esett, és reggel szép csillagos volt az ég.

Az út eleje megint valamilyen csatorna mellett vezetett, és felteszem a hajnali órának köszönhetően megettek minket a szúnyogok. Nem sikerült rájönni az okára, de mindkettőnk bal vállcsúcsát szerették a legjobban, engem csak itt, kilenc csipett meg.

Néhány km alatt kiértünk a városból és környékéről, és ráfordultunk a régi római útra. Tényleg tök egyenes és sík, viszont vannak elvétve mellette jó kis nyárfák, amelyek éppen szöszöznek, így egy kicsit otthon éreztem magam.
A piac törvénye itt is igaz, így kb az út felénél egy lakókocsiba telepített bárt találtunk néhány árnyékot adó fa mellett. Mi nem néztük meg, hogy a monopolhelyzet milyen árakat diktál, de elég sokan meglátogatták.

Néhány óra alatt a végére értünk, ahol egy csöppnyi falu bárjában kicsit megálltunk. A kerthelyiség - azaz az utcára kitett székek és asztalok között, négy vörös keresztes ember rögtönzött elsősegélyt tartott, aki kérte, annak bekenték a csípéseit, lekezelték a vízholyagjait. Láttam néhány zarándoköt, aki ujjatlanban nyomja, és felteszem kicsit allergiás is lehetett, mert ijesztően nézett ki, mondták is neki, hogy vegyen magára valamit. Ha éppen nem volt kliens, akkor kártyáztak.

A rövid pihenő után mentünk tovább megint az út melletti sendan, még majdnem tíz km várt ránk. Látnivaló továbbra sem volt, legfeljebb mi is visszabamulhattuk az két öregembert négy kutya társaságában, amint egy ház árnyékából mozizták a zarándokokat.

Végül megérkeztünk a célba, a faluban van két albergue, kis túlzással ez a két ház épült rendes téglából, a többi sártéglából van, mert hogy nincs a közelben kő. Találtunk olyan "sárkunyhót", amelynek szép új műanyag ablakai vannak.

Az albergue, ahol aludni fogunk, Jacques de Molay, a templomos rend utolsó nagymesterének nevét viseli, a szobák is templomosokról vannak elnevezve. Bennt van az udvaron a bolt is.

Annyira a világ végén vagyunk a wifit még vicc jelszóval sem védik (egy ideje már ki szoktuk találni mi a jelszó).

Holnap a nap közepén átszáguldunk Sahagun városán, aztán megint ki a semmibe.

Ma először láttunk lovas zarándokot, vas zarándokot már többet is láttunk és fotoztunk. Bicikliseket minden nap látunk, sajnos a többségüket én nem szeretem, mert viszonylag nagy sebességgel száguldanak a gyaloglók között, főleg lejtőn lefelé. Hiányzik még a szamárral zarándokló, ilyenről már hallottunk, de még nem láttuk saját szemünkkel.

Túl vagyunk a Santiagoig tartó út felén, meg a négyszázon.

Teljesítve: 410 km, 6700 m szint.

15. nap Boadilla - Carrion de los Condes (27 km)

Ez most egy kicsit mérges bejegyzés, mert írtam egy szép regényt a mai napról, amit a telefon lenyelt, és most nagyon mérges vagyok.

Reggel nagyon sötétben indultunk, a kulacsok megtöltéséhez elő kellett venni a lámpát.
Az első településig, Fromista-ig egy "kanális", a Canal de Castilla, mellett haladtunk. E mű eredetileg áruszállításrá készült, ezért zsilipek is voltak rajta, egyet megőriztek, híd gyanánt ezen keltünk át a vízen.
A város legszebb temploma mellett reggeliztunk, Iglesia San Martin, amely egy a templomos lovagok idejéből és több különlegessége is van. Egyrészt körbe lehet járni, az elmúlt napokban minden templom be volt építve a házak közé. Másrészt kicsit más alaprajza van, mint az eddigiek, kicsit a burgosira emlékeztet. Harmadrészt, és erről híres, hogy a tetőszerkezetet tartó szarufák, igaziból kövek, végén több száz, különböző figura van megfaragva.

Ezután megismerkedtünk a senda-val, amit a zarándokok autópályájaként szoktak emlegetni, az út mellett, de attól elválasztva egy apró kaviccsal leszort út.

Ezen haladtunk a következő településig, ahol mi az alternatív utat választottuk, mely egy kis folyó partján halad, közben átkeltünk egy birkanyájon is.

Villarcazar de Sirga településen újabb csoda várt ránk, egy fehér Szűz Mária szobor, de nekem inkább a templom tetszett, amely egy alul román, feljebb koragót épület, gyönyörű oszlopkötegekkel, amelyek az ég felé törnek, és persze ennek is szép, faragasokkal gazdagon díszített kapuja volt.

Innen mindenki a sendan haladt Carrion de los Condesbe. Rögtön a várostábla uran elénk ugrott egy fiatalember és egy hostalt reklámozott, két sarok múlva egy bár kerthelyiségéből futott utánunk egy idősebb úr, mikor mutattuk neki, hogy már van szórólapunk, akkor gyorsan elmagyarázta, hogy találjuk meg.

Így most itt vagyunk, négy ágyas a szoba, de csak hárman vagyunk, és délután kimosták a szennyesünkét géppel, ami egyébként mindenhol 3-4 euro.

Holnap reggel egy 17 km, semmi nincs rajta szakasz vár ránk, lesz még egy ilyen szombaton.

Legyőzve: 383 km, 6500 m szint, holnap átlépjük a felét, egyébként nem lehet tudni pontosan hány km-t fogunk megtenni, mert az előzetesen beszerzett infok alapján mértünk, de több helyen "terelés" volt, ami megváltoztatja a számokat, amit irok azt a gps méri és nincs benne a templomok körül és belül illetve a délutáni bevásárló séta.

14. nap Hontanas - Boadilla del Camino (29 km)

Nagyon romantikus albergueben aludtunk, közvetlen a templom mellett, ennek megvan a hátránya is, mert a semmi közepén ez a kis (itteni mértékkel!) templom óránként tájékoztatta a mintegy nyolcvan lakost, még még egyszer ennyi zarándokot az idő múlásáról, igen éjfélkor elverte a tizenkettőt, mintegy húsz méterre a fülemtől :) Ettől függetlenül jól aludtam, kipihenten indultunk reggel vak sötétben, merthogy közvilágítás az a falun kívül természetesen nincs. Többen előkapták a fejlámpát, hogy megtalálják a helyes utat az elágazásoknál, mi inkább a GPS-re hagyatkoztunk, nem is hagyott minket cserben. A lámpa csak egy szűk részt világít, ugyanakkor az előzőleg már sötéthez alkalmazkodott szemünket összezavarja.

Az első megálló Castrojeriz volt, már a bevonulás is érdekes volt. Az autóúton érkeztünk, egy gyönyörű fasorban (jellemző, hogy ez reggel volt) a fasor végén a városka fölé magasodó dombon egy kis várrom, alatta egy hatalmas templom. Korán volt, nem volt nyitva, továbbmentünk, egy bárban ittunk egy-egy colacaot (kakaó, ha valaki elfelejtette volna), és elintéztük egyéb dolgainkat. Persze volt még néhány templom, míg kiértünk.

Ez után egy laza mozdulattal megmásztunk egy hegyet, kizárólag a kilátás kedvéért, mert a másik oldalon lejöttünk, és jól láthatóan még is kerülhettük volna, de a kilátás szép volt :)

Ez után tíz km semmi következett, majd Itero de la Vega előtt egy középkori "hospital"-ban, ma zarándok szállás, kértünk pecsétét és fotoztunk.
Majd egy gyönyörű és hosszú, sok luku híd következett, amely esetében ötletünk sincs, miért épített valaki a középkorban egy folyó kanyarba hidat, mikor húsz méterrel odébb negyed ekkora is elég lett volna, ma már csak műemlék,  meg a zarándokokat küldik erre, út nem vezet ide, legfeljebb mezőgazdasági utak.

Beérvén a faluba kicsit letértünk az útról, hogy a templom árnyékában tölthessük a pihenőt.

És már csak mintegy nyolc-kilenc kilométer maradt, ami megint szinte árnyék nélküli volt.

Megérkeztünk Boadilla faluba, itt a templom már messziről is nagyon érdekes, (a közeli megtekintés még hátra van), ugyanis a torony itt már egy komplett társasház, a négyszögletes építmény minden sarkán van egy gólyafészek.

Az albergue a templom lábánál van, medencével, hatalmas kerttel, nagyon jópofa. És ez a harang a negyedeket is elüti :)

A mellékelt kép a telefonnal készült, mert hogy a blogot is erről írom, de talán látszik rajta a zarándokok nehéz élete :)

Legyőzve: 356 km, 6400 m szint

A meleget kezdjük szokni, árnyékban 36 fok, a napon ma, amikor besétáltunk a faluba 46 fokot mutatott az órám hőmérője (ezt a zsákomra rögzitve méri
). A helyiek azt mondják ilyenkor nem szokott ilyen meleg lenni.

13. nap Burgos - Hontanas (32 km)

Túléltük az első napot a Mesetan. Az eleje még kellemes volt, a második felében megismertuk milyen is ez.

Egyrészt tényleg olyan mintha a semmi közepén gyalogolnank, jobbra balra gabona, vagy más vetemeny, sokszor még a távolban sem látni fát vagy legalább egy bokrot.

Fenn vagyunk 900 méter magasan, a falvak sem látszanak messziről (ami pedig nagyon biztató szokott lenni), ugyanis ezek a mély folyó völgyekben vannak. Ez a másik nehézség, amikor egy faluhoz érünk, akkor egy meredek szakaszon lejjebb megyünk száz métert, amit aztán a falu után vissza kell mászni. Hontanas is egy egészen mély katlanban van, csak akkor vettük észre, amikor a szakadék szélét elértük. Az egész falu, a teljes templomtoronnyal láthatatlan a fennsíkról.

Ma a csendélet új formájat is megismertuk, amikor már a szélkerék sem forog. Egész készlet háttérképet kesziteztem :).

A végére nagyon meleg lett. Most probalunk magunkhoz térni. Ma kivételesen két felső ágyat kaptunk, így egy kicsit akadályozott a duma, nem egymás mellett vagyunk.

Legyőzve: 327 km, 6100 m szint

A zarándok egy napja

Kezdjük a hajnali órákkal, amikor próbálunk visszaaludni 4 óra körül, mert valaki nagyon siet. 5 óra körül, de legkésőbb fél 6-kor mi is felkelünk. Gyors fogmosás után jön a felöltözés és összepakolás, amit mindenki igyekszik halkan megoldani, de egy 20 fős létszámnál ez nem szokott jól menni. Az összepakolás része, hogy megtaláljuk a bakancsainkat, mert azok általában nem a szobát szagosítják. Ha sikerült mindent elrakni illetve felvenni, akkor elindulunk. Fontos feladat ezután a közeli kútban megtölteni a kulacsokat, és mehet a menet.

A gyaloglás 20-30 km között mozog egy napra. Ezt tarkítják, véletlenszerű távolságokban falucskák. A legtöbb falunak van bárja, ahol elintézhetjük folyó ügyeinket, és vehetünk szendvicset meg üdítőt. Egy-két bárt mindig meg szoktunk látogatni a gyaloglás közben. Ha épp nincs falu, de fáradunk, akkor vadásszuk a talpalatnyi árnyékot, ahol megpihenhetünk. Az pihenők része az éves-iváson kívül a zoknicsere.

Tegyünk fel eljutottunk a kijelölt célhoz, akkor megkeressük a könyvből kiválasztott albergue-t. Itt néha sorbanállás után, de kapunk ágyat, levetetik a cipőnket, és elmondják a tudnivalókat. Pl. hogyan lehet vacsorázni meg mikor. A kijelölt ágyak (legtöbbször egy emeletes ágy) elfoglalása után, jön a fürdés és a mosás. Ha mindketten tiszták vagyunk, és a ruháink a szárítón, akkor jön a pihenő idő. Általában dél és 2 között érkezünk meg, és a boltok 5-kor nyitnak szieszta után, tehát jut idő sebeink nyalogatására.

Délután, vagyis 5 után jön a körülnézés a környéken, és a bevásárlás. A másnapi gyümölcslevet és szendvicsnek valót szoktunk venni. A napot legtöbbször a vacsora zárja zarándokmenüvel. Ez egy három fogásos menü, aminek legegyszerűbb verziója a saláta, a hús krumplival és valami csokikrém vagy joghurt desszertnek. Persze nem minden nap ugyanazt esszük, de ez az általános kép. A korai kelés miatt a korai lefekvés is fontos: jó esetben már kilenckor elpakoltuk, ami lehetett és bebújtunk a hálózsákba.

Ez volt a kis ízelítő a napi programból, de természetesen mindig vannak kivételek, ezért olvassatok továbbra is minket... ;)

12. nap Ages - Burgos (23 km)

Ma gyaloglás közben azon gondolkodtam, hogy ma a pihenő alatt leírom, milyen is a zarándok egy napja, de beértünk Burgosba, megláttam a katedrálist (az albergue kapujabol is látszik, és csak száz méterre van), és nem bírtam pihenőt tartani, megmosakodtunk, kimostunk, és elindultunk, mondván hogy a templomban úgy sincs meleg. Szerintem több, mint egy órát voltunk benn.

Azt hiszem akkor éreztem magam utoljára így, amikor tizenöt évesen a strasbourgi katedrálisban álltam. Legszívesebben minden centiméterét lefényképeztem volna. Na ezért cipelem a nehéz gépet, hogy ezt meg is tehessem, remélem jól sikerül minél több kép.
Szóval pihenés helyett ma hat után hagytuk abba a városnézést.
Közben azért ettünk is, menüben: morcilla de burgos (leginkább a mi véres hurkánkra hasonlít), cordero (bárány borda), arroz con leche (valamilyen savanykás, de édes, karamell szerű lével dúsított, hideg tejberizs). Most ugye egy drága helyen vagyunk, ezért ez most 15 euro volt, viszont a tömegszállás csak öt :), itt is kis fakkokban vagyunk, de mindenkinek van saját konnektora (nagyon nagy kincs), meg kis lámpája.

A szállásokkal eddig jól választottunk, pl. sikerült elkerülni a 92 ember egyetlen légtérben, mindenféle elválasztás nélkül, variációt.

Legyőzve: 295 km, 5800 m szint

Holnap kezdődik a hires-hirhedt meseta, állítólag nincs rajta semmi, szó szerint, de 180 km, amit jó lenne egy hét alatt letudni (ez csak a lábamon múlik), és akkor a jövő vasárnapot, egy másik gyöngyszemben, Leónban töltjük.

Szóval a héten valamelyik nap elmesélem a napirendet.

11. nap Belorado - Ages (28 km)

Egyre korábban kelünk, nem önszántunkból. Már 5:40-kor úton voltunk, annyira sötét volt, hogy amikor kiértünk a faluból egy zarándoktárs leült, hogy ő nem lát, inkább ott reggelizik.

Mi csak az első faluban tettük ezt még, bár még akkor is mindenki aludt.

Közben lassan emelkedett a talpunk alatt a talaj, mire átléptük az Oca folyót, itt minden szivárgó vizet rio-nak, vagyis folyónak hívnak, már ezer méter felett jártunk. Itt kezdtük még a mai hullámvasútát, háromszor szaladtunk fel ezeregyszázrá, majd vissza. Mindezt egy állítólag erdős úton tettük, a valóság úgy nézett ki, hogy az erdőbe vágtak egy nyílegyenes tíz méter széles nyiladékot, a közepét felszórták a jó nagy kövekkel, szóval az úton nem volt árnyék, de legalább el lehetett bújni, ha szükséges.

Egy Ages nevű, minifaluban szálltunk még. És mivel holnap beérünk Burgosba, ami nekem biztos egy kisebb ünnep lesz, ezért úgy döntöttünk, hogy az eddigi napok spórolása után ma kiveszunk egy önálló szobát saját fürdővel. Egy komplett hotelszobát kaptunk, ágyneműbel, törölközővel 45 euroért, a tömegszállásért 20 eurót szoktunk fizetni.

Egész délután pihentünk, aztán körbejártuk a falu összes utcáját, valamint megcsodaltuk a templomot. Az itteni templomok tornya kettős célt szolgál, azon kívül, hogy harangoznak benne, a tetején lakik a gólya, sőt Logrono templomában az érdekes emeletes toronyban több szinten laktak a gólyák. (kép majd lesz).

Majd lementünk vacsizni, a háziember poénkodott a mellettünk étkező kanadai paron, akik vegák, ezt itt nagyon nem értékelik. Minket is megszidott, mert a salatabol nem ettuk még az olajbogyot, de aztán a csirkét megettuk, azzal elégedett volt.

A gyaloglást jól bírjuk, vízholyagunk továbbra sincs, az egyetlen probléma az én "sarkantyúm", amely úgy tűnik harminc kilométer után már nagyon nem akarja, hogy talpon legyek.

Az én drága lányom épp most állapította még, hogy túl nagy a csönd, hogy fogunk így elaludni. Nem baj, holnap megint nem lesz, csak tömeg szállás.

Legyőzve: 272 km, 5600 m szint.

10. nap Santo Domingo - Belorado (23 km)

A mai napot kicsit lazán kezdtük, a tömeg ellenére mindenki olyan halk volt, hogy vissza tudtunk aludni. Ráadásul a fejünknél volt egy ablak, mit nem csuktak be így nem volt meleg, szinte már fáztunk, amikor feltámadt a szél.

Elkövettünk egy apró hibát is, este nem néztük meg, hol fogjuk megtölteni a kulacsokat, így kóvályogtunk egy kicsit, mire a problémát megoldottuk.

Egész nap az országút mellett gyalogoltunk, az úton így nem történt semmi. A pihenők érdekesebbek voltak. Az elsőnél egy cica jelent még és intenzív kéregetése meghallgatásra talált.

A második hosszabb pihenőnél egy nagy, felemás szemű kutya érkezett hasonló céllal, őt mások etették még.
Ezt a pihenőt egy játszótéren tartottuk ahol a hintának nagy keletje volt, elég sok zarándok kipróbálta.

Megérkeztünk Belorado-ba, ahol egy nagyon kedves alberguet találtunk, kis kert, medencével, árnyékkal, stb. És a legfontosabb: egy nyuszi szaladgál a kertben :-).

Közös vacsorán is részt vettünk, a hospitalero átöltözött pincérnek, úgy ültetett lé mindenkit, hogy tudjanak egymással beszélni, és aztán felszolgálták a valóban házi kaját, nem fagyasztott hasáb krumplit.

És mist gyorsan alszunk, mert holnap hosszú napunk lesz.

Legyőzve: 244 km, 5100 m szint.