2013-04-12

-75. nap -- az út előzetes menetrendje

A 75 az egy szép kerek szám, még ennyi nap van a valódi indulásig, meg különben is majd három hónapja nem írtunk ide semmit. Ráadásul az elmúlt héten az előre megvehető jegyeket beszereztük, így már biztosan eljutunk a mi kis túránk kiinduló pontjára, és ha "eljutunk valahogy" Madridba, akkor haza is tudunk jönni.

Mivel a jegyek megvásárlásával az út kezdetét és végét rögzítettük, ez egy remek alkalom, hogy egy előzetes időbeosztást írjunk, mikor hol kell (kellene) majd lennünk, hogy minden tervünket sikerüljön teljesíteni.

  • június 24. repülés Párizsba (ahol éjszakába nyúló, fotózással egybekötött sétát tervezünk, csak úgy bemelegítésül)
  • június 25. vonatozás (vagy száguldás?) TGV-vel délre Bayonne-ig, ahonnan egy vicinálissal döcögünk tovább Saint-Jean-Pied-de-Port-ba, amely az út kiindulópontja lesz, megérkezés után beszerezzük a "zarándok útlevelet" (credencial), amelynek birtokában már jogosultak leszünk az olcsó zarándokszállások egyikén aludni :)
  • június 26. az 1. nap ! átkelés a Pireneusokon, a cél Roncesvalles
  • a további dátumok "kb." értendők, csak a nagy városokat jelöltem meg, az addig megteendő távolsággal:
  • június 28. Pamplona (kb. 70 km)
  • július 2. Logrono (kb. 160 km)
  • július 6. Burgos (kb 290 km)
  • július 12. León (kb. 470 km)
  • július 19. Sarria (kb. 680 km) - innentől kezdődik a Santiagoig tartó szakasz utolsó 100 kilométere, amelynek teljesítése már elegendő a "zarándoklevél" megszerzéséhez, ezért innentől várhatóan "tömeg" lesz, ezért egy-egy napon rövidebb szakaszokat teszünk meg, hogy a szálláshelyeken még találjunk szabad helyet
  • július 25. Santiago de Compostela (784 km) - ez a nap Szent Jakab napja, nagy ünnepség lesz tűzijátékkal, ha sikerül ott lennünk, akkor elmondhatjuk, hogy a tiszteletünkre :-)

Ha eddig sikerül a menetrendet tartani, akkor bőven marad időnk elsétálni az óceán partjára, mind Muxia-t mind Fisterrát meg akarjuk látogatni, úgyis mint Finisterre, azaz a világ vége (ez 4-5 napot vesz igénybe, további 116 km).
Ezután visszabuszozunk Santiagoba, ahol megpróbálunk visszavedleni civilizált emberekké (a megspórolt pénzünkön új ruhát veszünk a lestrapált helyett), majd vonattal Madridba utazunk (ezt a jegyet majd csak ott vesszük meg).

Az utolsó fix pont, hogy augusztus 2-án este felülünk a Budapestre tartó repülőre és hazarepülünk, valamikor éjfél körül meg is érkezünk :)

2013-01-08

-168. nap

Valamikor 2010 közepén fogalmaztam meg az ötletet, amikor később felvetettem, lányom azonnal, lelkesen csatlakozott. A hosszú távollét miatt gondosan választottuk ki az idei évet, így időben lehetett a munkahelyeket is felkészíteni a hiányunkra. Az itthon hagyandó fiúkat még nem sikerült megnyugtatni :-(

Ez a blog - többek között - azért is jött létre, hogy majdan útközben egy kicsit bővebben tudjuk tájékoztatni az itthon maradtakat, mint amit egy-egy rövid telefonbeszélgetés lehetővé tesz.

Az nyilvánvaló volt, hogy nyáron megyünk, egyikünk sem szeret fázni, a meleget jobban viseljük. Ráadásul így kevesebb ruhát is kell vinni, tehát a zsákunk sem lesz olyan súlyos. (A hátizsák súlya amúgy is sok fejtörést okozott, mivel ketten együtt alig érjük el az egy mázsát és a szakemberek szerint egy ember a súlya tíz százalékánál ne cipeljen nehezebb hátizsákot hosszabb úton. Szerencsére a ma kapható műszálas ruhák pehelykönnyűek és, ha kell, melegebbek mint apáink gyapjú pulóvere.)

Tegnap véglegesen rögzítettük az indulás időpontját: június 24-én indulunk Budapestről, megérkezés Saint-Jean-ba másnap, és június 26-án nekivágunk a Pireneusoknak.

Előttünk van még a repülő- és vonatjegyek megvásárlása, a felszerelések utolsó ellenőrzése - többek között a mérlegelés és selejtezés :-)